Jan. vége - Feb. eleje

2011. 01. 31. – Hétfő

Minden a szokásosan zajlott: felkeltem, felkeltettem a kisasszonyt, felöltöztettem, megetettem és elvittem a suliba.

Haza jöttem, gondoltam edzem egy jót. Bekapcsoltam az edzőteremben (az egész házban beépített, közös vezérlőről menő) zene masinát, ami minden szobában van a falon, bekapcsolod, kiválasztod a zenét, állítod a hangerőt. Jóóó sok energiám volt, ezért ellipszis gépeztem egy félórát, aztán bringáztam egy 20 percet (azért csak 20-at mert mennem kellett a kislányért). Miután végeztem, kikapcsoltam a zenemasinát, na és itt jött a csavar a történetben: még mindig szólt a zene.. de nem ám az edzőteremben, hiszen ott kikapcsoltam. Az alagsorban szólt. Oké, odamentem, kikapcsoltam. Még mindig szólt, az emeleten hallottam, hogy megy.

Gondoltam jól van, lefürdök, aztán kikapcsolom. Ígyis tettem: fürcsi, felöltözés, felrongyoltam. Kikapcsoltam a nappali Nr.1.-ban, és az étkező Nr.1.-ban. Még mindig szólt. Mint egy fél idióta, rohangáltam a házban és kerestem a falba épített, esetlegesen függöny mögé rejtett kis bizé izéket, hogy csend legyen végre. Kikapcsoltam az étkező Nr.2.-ban (amit sosem használtak még), a nappali Nr.2.-ban (ami lényegében a kutya nappalija, alvásra használja). Még mindig szólt, ekkor már kezdett egy kicsit felmenni a pumpa az agyamban. Felmentem az emeletre, kikapcsoltam a szülők hálószobájában és fürdőszobájában, valamint a dolgozószobában. Remek, nem szól tovább.
Hallottam kintről muzsikát, gondoltam a szomszédok rázendítettek, bosszú gyanánt, amiért a házunkból 1 órája üvölt a zene (ja mert persze edzés közben üvölt a zene, és mivel valamiért minden helyiségben bekapcsolt, így mindegyikben üvöltött).

Lementem, volt még kb. 3 és fél percem indulásig, gondoltam megiszom egy banán turmixot. Mindent elővettem, ami kellhet, ekkor realizáltam, hogy nincs banán. Jó, akkor szép mindent vissza a helyére..

A zene még mindig szólt kintről, kezdett gyanús lenni a szitu.

Az étkező Nr.1. mellett van egy „kinti” szoba, afféle télikert vagy mi a csuda.. de csak nyáron használják, mivel nincs benne szigetelés. Na persze, hogy ott is szólt a zene. Kikapcsoltam, de még mindig szólt valahonnan. Komolyan mondom, mint valami olcsó ’kész átverés’ műsorban…

Kikukkantottam a hátsó kertbe, gondoltam: ahol grillezni szoktak, oda zene is kell. Jól gondoltam, ígyhát kikapcsoltam.. Ekkor érdekes módon a ház eleje felől érzékeltem a muzsikát.. Kimentem a főbejáraton (amit sosem használnak), és a tornácon szólt a zene.. Na, mondom, ez aztán mesés: az egész utca már egy órája hallgatja az üvöltő zenét…..

Az még semmi, de hol a kikapcsoló bizbasz?! :D

A nappali Nr.2. (kutyaszoba, a főbejárat mellett) egyik ablaka mellet, a függöny mögött van, mostmár mindenki tudja. Ha esetleg megtörténne ez az eset még egyszer…

Teljesen leizzadtam a kapcsoló kereső futkározásban, de mennem kellett, késésben volt gyerekügyben. Nyomtam is a gázpedált, ahol csak lehetett, mert itt már akkor csúnyán néznek az emberre a tanár nénik, ha csupán két perccel később ér oda, mint a meghirdetett időpont. Egy perccel később értem oda, szegény kislánkám volt az utolsó, akiért jöttek.. az élet nem mindig könnyű, ugyebár.. Mikor elmeséltem neki a sztorit, teljesen feldobódott, és próbálta kitalálni, hogy mi okozhatta ezt az esemény láncolatot.. :)

Hazajöttünk, ettünk, elvoltunk. Elmentünk a nagylányért, jóóó korán érkeztük, így elől álltunk a sorban.. Általában legalább fél órával korábban odaérek, mint ahogy kiengedik a gyerekeket, mert ugye olyan sorrendben engedik ki a gyerekeket az isiből, amilyen sorrendben az autók (sorszámmal!) állnak.. Úgyhogy, ilyenkor zenét szoktunk hallgatni a kisasszonnyal.

A szokásos kígyózó sor from Funny Fanni on Vimeo.

Hazajöttünk, táncoltunk és énekeltünk sokat. Annyira sokat, hogy még mindig játszottunk mikor megjöttek a szülők, úgyhogy gyors kapkodásban kaptak esti étket a kölkök.

Kaptam tetkót a nagyasszonytól.

Megjött a bankkártyám is, szép ezüstmetál színű; csillog, mint a radai atyaúristen.

Esti szkájp, aztán tenti.

2011. 02. 01. – Kedd

Senkinek nem kívánok ennyire borzasztó reggelt, SOHA.

Olyan 5-6 körül már ki-kinyílt a szemem, kicsit görcsölgetett a hasam,de visszatudtam aludni.. 6:40 körül viszont már nem volt ilyen egyszerű a történet, annyira fájt, hogy azt hittem megpusztulok. Elcsoszogtam a sloziig, ott ültem vagy egy órán keresztül, mert közben olyan durván felment a lázam, hogy nem bírtam megmozdulni. Forró volt a testem, azért úgy izzadtam, mint 3 igás ló 20 kilométer lefutása után, de közben mégis remegtem, mert fáztam. Para volt, én mondom. Na aztán könnyített rajtam az anyatermészet (igen, szaladt a pocak). Gondoltam oké, akkor mostmár felállok, lezuhanyzom, az biztos jót tesz majd. Aha, felálltam (közel másfél óra után). Mi történt? Elkezdtem pontokat látni mindenfelé, és pezsgő tabletta hang kezdte elönteni az egész fejemet. Rögtön tudtam: ha most nem ülök le, itt helyben fogok összerogyni. Ígyhát, leültem a jólbevált budira. Aztán újra nekifutottam a dolognak, beálltam a zuhany alá, egyáltalán nem lett jobb. Sőt, az állástól még rosszabb kezdett lenni, elkezdtem szédülni. Gyorsan véget vetettem a zuhanynak, közben persze megérkezett a „Mikulás” is (ha értitek mire gondolok..).. Hiszen mi más hiányzott volna még?!..

Nagy nehezen eljutottam az ágyig, belevettem magam, és írtam egy sms-t az anyukának, hogy mozdulni nem bírok, kizárt, hogy elviszem a lányokat (igen „kat”, mert jegesek az utak, így mindkettőnek később kb. 10 körül kezdődik az isi). Kérdezte, hozzon-e gyógyszert? Mondtam, nem kössz, mindjárt beveszem, amit hoztam magammal. (fincsi algopyrin) Apuka elvitte a lányokat.. Én visszaaludtam, amint elkezdett hatni az algopyrin.

Felébredtem, olyan voltam, mint a mosott sz*r. Csak feküdtem órákon keresztül, laptopoztam, tévéztem.

Aztán felöltöztem, gondoltam: iszom egy jó teát, és ropogtatok valami sósat, valami simát. Aha, álmodik a nyomor. Ezen a reggelen jöttem rá két dologra, amiben az amerikaiak kifejezetten alacsony pontszámon teljesítenek: tea és sós dolgok.

Ha a nap folyamán legalább 13 féle teát nem próbáltam ki, akkor egyet sem!!! A barack tea kamilla izű, az erdei gyümölcs keserű, de legjobb mindközül az volt, mikor az epres teába citromot csepegtettem.. nem, nem kivilágosodott, ahogy a normális teák, hanem zavaros lett, mintha tejet öntöttem volna bele (pedig nem tettem ilyesmi), és kifejezetten kellemetlen szagú lett, afféle bébi hányás aroma csapta meg a nózim. Még szerencse, hogy kaptam egy jó adag „Huncut Ribizli”-t indulás előtt, így az kihúzott a ganéjból.. Mennyei íze volt. (lehet nekem teát küldeni! Anyuci, Apuci, köszi.)

Huncut Ribizli - köszi Gercsi :)

A sós ropogtatnivalók, rossz vicc. Minden, amire rá van írva, hogy „sós”, az édes.. nem jöttem rá még, hogy miért van ez így.. de a legegyszerűbb példa: a kenyér. Az engem nem zavar, hogy puhák, mint a pillecukor.. dehogy mindegyik kenyér édes, mint a kalács, na az egy picit bosszantó..

Körülbelül 10-12 féle „sós” ropogtatnivalóba kóstoltam bele a popcornon keresztül a hagymás chipsen át, mindent el lehet képzelni.. mindegyik borzasztó nagy csalódás volt..

Hát még a szendvics, amit csináltam: kenyér, túró, sajt. Erre vágytam, beleharaptam: é-d-e-s.  Na mindegy, mire kitapasztalom, hogy mi az igazán sós, addigra már otthon is leszek..

Elmentem a kislányért.

Hazajöttünk, és mondta, hogy ég a háta. Megfogtam, és tényleg tűzforró volt. Remek. Tessék gyerek, egyél forró levest, addig írok a szüleidnek mi a teendő, és mi számít láznak (mert ugye itt Fahrenheit van, amihez szerintem sosem fogok igazán hozzászokni)..

Nincs láza, még.

Színezgettünk, rajzolgattunk.

Anyuka ment a nagylányért, hogy ne nekünk keljen. Kedves volt tőle.

Hazaértek, gyors állapotfelmérés, kinek mi a baja. Apuka is megérkezett nem sokkal rá, hozott sok-sok, husival megrakott szendvicset. Jómagam nem tudtam ételre nézni se, nem hogy megenni, de azért leültem velük az asztalhoz.. Elmeséltem nekik, zenés sztorit részletesen, nem jöttünk rá, hogy mi történhetett pontosan..

Vacsi után jelentkeztem egy kurzusra: 3 vasárnapon 10-től 4-ig lesz sulim, Bostonról fogok tanulni, és a kurzus végén pedig egy 3 napos kirándulásra megyek az osztállyal, Bostonba. Ergo, Áprilisban irány észak.

Szkájp, és korai tenti.

Folyt. köv.

Pusszanat