Térjünk egy kicsit vissza szombathoz, mivel a nap közepén írtam az utolsó blog bejegyzést…
Ezen a napon teljesen megmutatkozik az, hogy miért au pairként vágtam neki Amerikának és miért nem egymagamban: a család.
Kora délután szkájpoltam az igazi femilimmel, épp a nővérem szülinapját ünnepelték - éljen, éljen!. Persze én ebből is „kimaradok”, de csak fizikálisan..
Miután leraktuk, felmentem, hogy az itteni családommal legyek, nem pedig egyedül a szobámban. Sütött a nap, mesés idő volt. Anyuka a kinti bútorokat takarította, a lányok hintáztak. Közben átjött apuka húga a férjével és a kisfiúkkal. Családi „semmittevés”, aminek én is részese voltam. Családtagként kezelnek, és nem csak a host családom, hanem a tágabb családi kör is. Beszélgetnek velem, érdeklődnek felőlem, ami -nekem legalábbis- nagyon jól esik.
Több órányi kintlét, karaoke, hintázás, labdázás és fogócskázás után elmentünk vacsizni (a nagynéniék nékül, mivel nekik már volt lebeszélt vacsijuk) egy nagyon közkedvelt burger helyre. Maga az étterem a Capitol mellett van, odafelé sikerült csinálni egy pár képet.
 |
| Kapitólium. |
 |
| A "ceruza". |
 |
| Azt hiszem, ezt az épületet nem kell bemutatnom. :) |
Iszonyú hosszú sor állt – innen tudtam, hogy tényleg jó helyen járunk.
Körülbelül 20-25 perc várakozás után leadtuk a rendelésünket, és közben néztük, ahogy készítik másokét.
Az, hogy az orrod előtt csinálnak mindent, nagyon tetszik! Hiszen így ténylegesen tudod, hogy mi történik a kajáddal..
Anyuka és a lányok felmentek helyet keresni, apuka és én intéztük a piákat, szalvétát és egyebeket.
Nem sokkal később hívták is a számunkat, illetve ránk csipogtak. Rengeteg helyen így csinálják, kapsz egy kütyüt és mikor elkezd csipogni és villogni, tudod, hogy kész a kajád, mehetsz érte a pulthoz.
Nem szeretném sokáig ragozni, de ez a burger mindent felülmúlt. Most már értem, hogy mi a különbség az igazi, amerikai burger és a gyorsétterem láncokban kaphatók között.
Hogy rendesen adjak a kalóriáknak, egy speckó karamell shake-t is betoltam utána. Szintén utánozhatatlan gasztronómiai élmény volt.
A zaba túra után kocsikáztunk kicsi, leparkoltunk, meglestük a Holdat, ami ugyebár nagy szenzáció volt a fényessége miatt.
 |
| Kapitólium. |
Elég későn értünk haza, még megvarrtam egy pár cuclit, kipakoltam az ágyra a ruhákat, amiket viszek. Utána hajmosás, amit jó hosszú „testrendezés” követett (manikűr, pedikűr, szemöldöknyírás, minden, amit csak el tudtok képzelni…).
Bepakoltam a cuccaimat a sport tatyimba, bár apuka adott egy bőröndöt, mivel az gurulós.
-Vasárnap-
6:30 kor felébredtem, annak ellenére, hogy kb. 1 körül feküdtem le.. Tévéztem egy kicsit, hogy agyilag és feléledjek, aztán elkészülődtem. Közben folyamatosan kattogott az agyam, és végül megszültem a döntést, mindent átpakoltam a bőröndbe. Nem volt nehéz a sport tatyi, de a gurulóssal egyszerűbb lesz.
Felmentem, a kisasszonyok teljesen fegyverzettel készen voltak már, fél 8 körül.. Nagyon vigyorgós volt az orcájuk. :)
Körülbelül negyed kilenc tájt indultunk el, Flexievel. Apuka vezetett, anyuka anyósülés, én meg hátul középen – a szokásos felállás.
Megérkeztünk, elköszöntünk anyukától, becsekkoltunk, biztonsági vizsgálatok sora, aztán leültünk.
Volt egy kis gond a nagylány kézipoggyászával, fizetni kellett érte (ne kérdezzétek miért, nagyon hülye légitársasággal mentünk).
A poggyász ügy miatt majdnem lekéstük a repcsit, de csak majdnem. :)
Felszálltunk, két darab 3-3 székes sor össz-vissz, hiszen kis repülőről van szó. Én a nagylánnyal ültem, apuka pedig a kicsivel a mögöttünk lévő sorban.
 |
| Kennedy Center |
Az út kb. 2 óra 10 perc volt.
 |
| Első kép Floridáról |
-Vasárnaptól Péntekig-
Csodálatos és feledhetetlen egy hetet töltöttem Floridában. Szerelmes vagy Miamiba.
Gyors beszámoló:
A nagyszülők csodálatos környezetben élnek, egy magán lakóparkban, ami egyben egy nagy golfpálya is. Kisebb-nagyobb tavak, golfkocsi utak és rengeteg pálmafa.
Első nap rögtön le is égtem.. Sikerült összehoznom az évszázad legnevetségesebb alakú lesülését, egész nyáron dolgozhatok majd azon, hogy eltűnjön.
Majdnem minden nap elmentünk gator huntingra (aligátor vadászat), ami pontosabban azt jelenti, hogy beültünk a golkocsiba, és körbe autókáztuk a tavakat a golfpálya útjain, várva, hogy meglátunk egy aligátort. Általában egy út során legalább hármat mindig láttunk. :)
Kedden voltunk meglesni a nagymama műveit a galériában. Teás kancsókat készít.
Utána a medencénél kötöttünk ki, én végig az árnyékból lestem a többieket – nem akartam még jobban leégni.
Szerdán, életem szerelmeit látogattuk meg az orlandoi Sea Worldben – a kardszárnyú delfineket/orkákat/gyilkosbálnákat. Az ő műsorukról egy külön videót is csinálok, ami csak jövőhéten kerül fel, mivel túl nagy, nem fér bele a heti limitembe.. (leendő au pairek: ha szerettek sok videót csinálni, ne a vimeot válasszátok feltöltő helynek)
Csütörtökön a két lábu életem szerelmeit látogattunk meg: Miami Ink tetoválóművészeinek stúdióját. Aki nem tudja, hogy kikről van szó, az nem lesz túl izgatott.. viszont aki ismer engem, az tudja, hogy mennyire oda meg vissza vagyok ezekért a fiúkért, így az, hogy eljutottam a stúdiójukba, életreszóló élmény volt számomra.
„Szerencsére” a fiúk épp nem voltak ott, mivel New York-ban forgatják az új évadot (ott fogom őket legközelebb meglesni?!), de így is sikerült fotózkodni a bolttal. :)
 |
| Így néz ki a bolt, mikor a fiúk is ott vannak. |
A sokkhatás legyőzése után, irány Miami beach.
Este megérkezett anyuka is, így már teljes a család.
Pénteken és szombaton ide-oda mentünk, ezt meg azt ettük, és rengeteget pancsoltunk.
Az egész hét folyamán toltuk az új mókát: "Pózolj drága autókkal". Mindig mikor megérkeztünk valahová, gyorsan körbenéztünk, hogy van-e valami említésre méltó tütü, és ha igen, akkor fotó!! Ezért van az albumban rengeteg kocsis képem. :)
Vasárnap pedig irány vissza a való életbe.
Nagyon fog hiányozni Florida, de még rengeteg helyet ígyis meglesek majd. :)
Szavak helyett beszéljenek inkább a képek és videók:
u.i.: remélem senki nem érti félre vagy sértődik meg ezen, de a különböző közösségi oldalakon nem jelölök vissza olyan embereket, akiket nem ismerek. Értem én, ti olvassátok a mindennapjaimat, beleláttok az itteni életembe, én viszont nem ismerlek titeket. Ne vegyétek sértésnek, kérlek! Ettől függetlenül ugyanúgy válaszolok a leveleitekre (tudom, iszonyú lassan ugyan) és örülök, hogy érdekel titeket az itteni életem.
u.i.#2: ennyit bejegyzéssel még nem szenvedtem. Jó tanács, itt helyben, tőlem - nektek, ingyen és bérmentve: ha valaha is képeket akartok feltölteni az internetre, NE, ismétlem NE a picasa-t válasszátok.
