2011. június 25., szombat

06.13-19.


06.13-17. (hétfőtől péntekig)

Nyári szünet van = Két kislány, a kutya és én otthon, egész nap.

Unaloműzési próbatételek:
Hajgöndörítés:


Kártyázás:


Ölelés:


Hajvasalás:



Ebéd a mallban:



Pizza vacsi:



Ismét ebéd a mallban:




Kedd este éreztem, hogy ebből „baj” lesz, elkezdett fájni a torkom.
Szerdára belázasodtam, folyt az orrom és nem volt hangom. Ez persze semmiben sem korlátozhat. :)
Pont aznap jött át egy barátnője a nagylánynak playdate-re (játékrandevú), a takarító nők is aznap jönnek ugye, közben még a tévészerelő is benézett, meg az apuka egy barátjával karöltve. Sosem voltunk még ennyien hétköznap nap közben a házban. :) A nagyi átnézett egy órára, hogy addig én ledőlhessek picit.


Péntek hajnalban apuka és anyuka leléptek Miamiba. Reggel a lányokkal tévézgettünk, aztán elmentünk a mallba ebédelni. 1:30-ra hazaértünk, már itt volt a nagypapa, hogy elvigye a lányokat magukhoz. Mennyei manna.
Mondanom sem kell, hogy utána egésznap csak az ágyban feküdtem, és onnan is csak azért keltem ki este, hogy a kutyát megetessem.

06.18. – Szombat

Gondoltam, jó lenne kicsit kiszabadulni a természetbe, így meginvitáltam Orsit, aki kb. két hónapja érkezett, szintén au pair. :)

Fogtam a kutyát, kocsiba vágtam magam, elmentem Orsiért a metróhoz, aztán irány a Great Falls.
(igen, ez az a hely ahová mindenkit elviszek, aki még nem volt ott. :P )








vakító napfényben
rendőrbácsik óriás lovakon

Miközben a kutyi épp a vízben hűsölt, hívott a nagyi, hogy nem lenne-e esetleg kedvem elmenni velük moziba, előtte pedig beülni egy gyors vacsira, egy szendvicsezős helyre. Hát hogy a csudába ne lenne?! :)

Gyorsan eldobtam Orsit a metróhoz, a kutyát meg haza. Pólót cseréltem, összedobtam a kislányoknak pizsit, meg másnapi ruhát (mivel eredetileg szombaton itthon aludtak volna velem, mert a nagyszülők hivatalosak voltak valami rendezvényre, amit közben lefújtak, így ismét kettesben aludtam a kutyuval). Erősen gyorsan hajtottam, hogy időben odaérjek az ő házukhoz. A nagylány beült hozzám, nagyszülők+kisgöndörhaj a másik kocsiban; követtük őket a moziig.


Papa gyorsan megvette a jegyeket, mi addig megrohamoztuk a pár bolttal arrébb levő szendvicsező helyet.







Jim Carrey új, pingvines filmjét néztük. Akik Ace Venturán nevelkedtek -köztük jómagam is- azoknak ez a film eléggé gyenge, de a lányok nagyon élvezték, volt benne egy pár poén. :)

mozi előtt

Mozi után cupp-cupp, ők hozzájuk haza, én pedig hozzánk haza.

Az éjszakát (a már szinte szokásosnak mondható) alvótársammal töltöttem. :)
(Előtte kb. egy órán keresztül kint romantikáztunk a tornácon, teáztunk, és a szentjánosbogarakat néztük, annyian voltak, mint az oroszok, és ez egész hátsó kert villogott, mint egy karácsonyfa. Próbáltam megörökíteni, de a négy éves kamerám erre sajnos már nem alkalmas :( )



06.19. – Vasárnap

Amerikai apák napja alkalmából elmentünk vacsizni a nagyszülők klubjába (apuka, anyuka 2 körül értek haza Miamiból, jóóóó fáradtan).





És amin hét közben dolgoztunk a kislányokkal: 500 darabos puzzle, végre kész van. :)




Ezen a hétvégén a Cuksik 3 tagja ellátogatott a Niagarához, én tömérdek ok és körülmény miatt nem tartottam velük.
Ne maradjatok ki semmiből, itt egy pár kép még 2007-ből, amikor is egy egész nyár erejéig Niagara Falls-en élhettem, édes, drága rokonaimnál. :)

Niagara Falls


Az amerikai vízesés


amerikai vízesés+híd az USA és Canada között

..és Toronto utcáin..

CN Tower

CN Tower macijával..
..üvegpadlóján..
..mosdójában.
CN Tower esti lézer showja
Much Music tévé stúdió

Wonderland :)
..már az ősidőkben és kocsi b*zi voltam.. :)

(Elkezdtem nézegetni a régi kanadás képeket, és le kellett állítanom magamat. Három hónap összes képét feltehetném most ide, mert minden nap meseszerű volt. :) <3 )






Szíjú létör, eligétör!


2011. június 14., kedd

05.31-06.12.


05.31. – Kedd

Az Atlantic city-ből hozott szendvicseket faltuk vacsira, nyammnyamm. Finomak voltak, és ugye eléggé híres helyről származóak.. de nekem csak szendvicsek. :)



Este megtartottuk az utolsó, teljes létszámos Cuksi találkozónkat – lévén, hogy Lívia egy hét múlva repül haza (visszajön nemsokára, de már az új családjához, akik New Jersey-ben laknak).


<3 Lívia <3

06.01. – Szerda

Isi után kisasszonnyal elmentünk a mallba ebédelni, utána pedig fagyizni.



vacsi

Apuka elrepült a DUKE-ra (egyeteme), ott lesz egészen vasárnapi, afféle évgfolyam tali van vagy miacsoda.


06.03. – Péntek

Ismét.  :)


Kora délután anyuka és a lányok is autóba pattantak, és tűztek el apuka után.
Távozásuk után kitakarítottam a tütükémet, majd elmentem intézni a heti nagybevásárlást.



Este pedig elmentem Krisztivel a Ross-ba rosszalkodni. :)













Végeredmény:



06.04. – Szombat

Lustika volt. Kutyi ébresztett „adj enni!” nézéssel.

Reggeli, majd feldobtam egy hajpakolást. (ne várjatok képet, ijesztő látvány)

Mivel már hetek óta hortobágyi húsos palacsintára vágyom, kénytelen voltam magam elkészíteni. :) Életemben először.
Jelentem: marha fini lett.


Csináltam mellé egy kis tejfölös ubi salit, összepakoltam, embert varázsoltam (vagy csak próbáltam?!) a fejemből, és már meg is érkeztek a lányok, hogy induljunk Virginiába, Líviához, egy utolsó piknikre a tavuknál.









Cuksik

Utána én mentem Líviához, segítettem neki dobozolni a cuccait (mivel visszajön, csomó mindent itt hagy nálam, amikért majd eljön később). Mindent becuccoltunk a kocsiba, jól leizzadtunk, majd irány haza.

A három másik leányzó a másik kocsival Katához ment, felszedtek pár cuccot, aztán már jöttek is.
Elkezdtünk kicsit iszogatni, aztán készülődni a „búcsú bulira”.


Ír pub mellett döntöttünk.
Csüccs a kocsiba, gázt bele Gizi – akarom mondani: Kata.

Mondanom sem kell, hogy kinéztek minket a pubból.
1.      Lányok vagyunk. (nagyon kis százalék volt nőnemű a helyen)
2.      Jólöltözöttek.
3.      Mert csak.

Koktél mellett döntöttünk és kiültünk. (még mindig meleg volt)





A bár 2-kor zárt, irány hozzám haza, tenti tájm.



06.05. – Vasárnap

Könnyes búcsú Líviától (hétfőn repül).


A család este esett haza, két szót váltottunk kb.
Kaptam ajcsit a Duke-ról. :)


06.06. – Hétfő

Dinnye party. :)




06.07. – Kedd

Utolsó tanítási nap.

A kutyi, mióta itt vagyok, először aludt délelőtt a szobámban, míg én gépeztem. :)


A vacsim fincsi volt, görög sali a szokásos helyről.


06.08. – Szerda
A nagylány szülinapi bulijának napja.  (igaz, hogy csak június végén lesz a szülinapja, de jobb volt most tartani, míg senki nem utazik el a barátai közül sehova – illetve hát, a szülinapja napján ő már a táborban lesz)

A bulit a klubban, a medencénél tartottuk. 33 gyerek volt meghívva, és egy pár szülő is ott ragadt természetesen.














A buliból hazafelé jövet döbbenet hőmérsékletet mutatott a kocsi, 100 Fahrenheit, azaz 37,7778 Celsius fok. Ezt amúgy a bulin is lehetett érezni, ahol kb. még a bugyi is leolvadt rólam.



Hazaértünk, ajándékbontás.




06.09. – Csütörtök

Az előző napi hőmérsékletet is felülmúltuk: 102 Fahrenheit (38,889 Celsius fok).


Mindkét kisasszonyt elvittem dél körül teniszedzésre a klubba, ahol aztán csobbanhattak utána a medencében. Irány a mall, együnk sushit ebédre.


Természetesen a fagyi sem maradhat el.


Egy késő délutáni manikűr a nagylánynak (tőlem), és már el is telt egy újabb nap.



06.10. – Péntek

Az egész család reggel 9-kor bepattant a Flexembe, és elzúztak New York-ba. A szülők baráti szülinapot ünnepeltek, a gyerekek pedig felmentek a nagypapához Connecticutba.

Én pedig fogtam magam, gondoltam kifekszem hátra az udvarra, laptopozni (nem napozni, mert még mindig hámlik a testem lefelé Atlantic city miatt).

Mikor elhúztam az egyik lábtartót, egy nem várt vendégre leltem alatta. :)


Pár fénykép, aztán visszahúztam rá, hiszen az árnyék miatt bújt oda.

Eltelt 1-2 óra, és látom, hogy a kis komám világgá indul. Szélsebesen szárnyalt tovább. Még egy pár fotó erejéig sikerült elkapni, aztán persze könnye búcsú.



Közben megjöttek a vízvezeték szerelők, a nagylány kádját kicsit megfixálni, lévén, hogy a múltkor nem tudta elzárni a csapot. (Sírva jött, hogy segítsek, mert nem tudja elzárni. Nem is értettem. Felmentem, nem tudtam elzárni – körbe-körbe ment a csap, és nem történt semmi. Felhívtam anyukát, azt mondta, hogy csak apuka tudja, hogy kell ezt megoldani. Mondtam, jó, de nem fogok 2-3 órát várni, mire hazajön. Így húztam-toltam rajta egyet, kettőt, és elzáródott. Zseniális vagyok. :) )


09.11. – Szombat

A kutyi, miután megreggeliztettem, lejött velem, és az ágyamon alukált, míg én punnyadtam tovább. :)

Ugyebár, így, hogy elvitték a kocsimat, mondták, hogy használjam a maradék kettő közül, amelyiket szeretném. Mondtam nekik előre, hogy szerintem apuka 5-ös BMW-je lesz erre a hétvégére a pajtásom. :)  Így is lett.

Elmentem Andiért.



Haza jöttünk, ő szkájpolt, én pedig közel 4 órán keresztül a BMW-t takarítottam, kívül-belül, csak hogy még szebb legyen. :)



Miután végeztem, elmentünk Krisztiért, aki csatlakozott hozzánk a heti nagybevásárlásomon.
Közben azt hittem, hogy agyf*szt kapok, mikor realizáltam, hogy elkezdett szemerkélni az eső… Természetesen akkor, mikor az autót a saját két kezemmel töröltem cseppmentesen szárazra…..

Bevásároltunk.


"Olyan kis picike és cuki vagyok; légyszíves vegyél meg!"



A kasszánál, pakolás közben, arra kaptam fel a fejemet, hogy valaki magyarul beszél, aki nem mi vagyunk. :)

Két néni volt, köszöntünk illedelmesen; milyen nagy meglepetés magyar szót hallani, ilyen negatív hozzáállásra viszont nem voltunk felkészülve.
Mondták, hogy aha, és átálltak inkább egy másik sorhoz, mintsem hogy velünk cseveglyenek.
Nem szeretném kommentálni.


Hazaértünk, kipakoltunk és nekiláttunk a vacsoránk megkotyvasztásának.


Mennyeire sikeredett – túlságosan is finomra.



Annyit ettünk, hogy közel két órán keresztül nem tudtunk felállni az asztal mellől. :)

Eltakarítottuk a romokat. Úgy volt, hogy megyünk bowlingozni, de ezt az ötletet hamar el is vetettük.

Elkezdtünk vicces videókat nézni a neten, aminek az ízére rá is kaptunk – ezzel is legalább elment másfél óra, ha nem kettő.


Az alvásidő nemvárt meglepetést hozott, a kutyi úgy döntött, hogy velünk alszik. :) Én megengedtem neki, mondtam neki, hogy „hopp fel az ágyra”, gyorsan kényelembe is helyezte magát, mintha ez mindig is így lett volna. :) Andi és köztem töltötte az éjszakát a nagyasszony.




06.12. – Vasárnap (60 nap és megyek haza látogatóba, jupíí)

Ennyire lusta napot még sosem láttunk. :)

Felkeltünk már 8-9 körül (holott 2-3 körül lőtték a pizsit).

Egész délelőtt tévéztünk és punnyadtunk.

Aztán összekapartuk magunkat és elmentünk ebédelni -ami egyben a reggeli is volt- a mallba.




A "híres" mall, ahová mindig megyünk. :)




Utána irány a Ross – természetesen. :)

Trójai harcosnő (megvéve)


Szürke kis semmiség (megvéve)

Ruha, amit sehogy sem lehet felvenni.

Tarzan nője (megvéve)


Alap ruházat (már vagy 5000 éve megvéve)

Mindenkit hazadobtam, utána még egy gyors pózolás, aztán irány haza.

A kocsi ablakait kívülről és belülről még egyszer áttöröltem, mert megörültem a rászáradt kis esőcseppektől.

Épp indultam volna le zuhanyozni, megjött a család, gyors ölelkezés, aztán zuhi.
Élménybeszámoló innen-onnan.

Punnyadás, aztán tenti. :)




A nagylányom június 25dikén megy ottalvós/ottlakós táborba, a kicsi 27dikétől jár majd napközi táborba (olyan lesz kb., mint mikor isibe ment; reggeltől kora délutánig), addigh viszont itthon vagyunk, mind a hárman, egész nap. Majd meglátjuk, hogy hogy alakul, de remélem, gyorsan elszáll ez a két hét itthonlét. :)


Nyár van emberek, tessék kihasználni!!! :)

Menjetek sok-sok fesztiválra helyettem is, igyatok a Deákon vagy épp toljatok egy jó kis Corvintetős rewind-ot. :) Köszi!!! :) Puszi!!