Nemzetközi jogsi Nr. 2

Ma elmentem az okmányirodába, immáron másodszor. A jogsimmal, a befizetett csekkel, a két fotóval, a lakcímkártyámmal és az útlevelemmel felvértezve. Délig van ügyfél fogadás, 11:10re értem oda: „Az utolsó pillanatban..” mondja a néni, kérdezem: miért is? „Hát mert hamarosan lekell zárnia szekrényt, mert megy el a kolléganő, nekem pedig nem szabad onnan kivennem papírokat..” Hja mondom, aham.

Ergo a néni, akihez mentem, az egyetlen, aki megcsinálhatja a nemzetközi jogsit, viszont nincs engedélye kivenni a hivatalos papírokat a széfből vagy honnan.. Interesting.

Na mindegy, odaadtam neki mindent. Leültem. Közben bejött egy leányzó – gondolom 16 éves – az apukájával, jöttek az elkészült személyigazolványáért. Ekkor realizáltam, hogy jesszusom de öreg vagyok már…

Pikk-pakk kitöltötte a néni, amit kellett, én meg serényen osztottam az aláírásokat, és már készen is voltunk. Ez a nemzetközi jogsi lényegében olyan, mint egy általános iskolai ellenőrző füzetecske.. Véégre ezt is kipipálhatjuk!! J

Megvan a vízum is. A program díjat is átutaltuk tegnap. Úgyhogy, azt hiszem, hihetetlen ugyan, de kész vagyok minden ilyen nyavalyával.. J

Így most el is tűnök egy időre, itt vannak az ünnepek, kihasználom ezt a kis időt, amit még gyorsan együtt tölthetek az indulás előtt a családdal, barátokkal.

Kívánok Nektek Kellemes Ünnepeket & Boldog Új Évet!!! J

Kutyusaink nevében is :)

p.s. Indulás előtt (január 10.) még jelentkezem! Puszi

Nagykövetség – Nr. 2.

Az új időpontom: ma, 9:45.

Elindulok, a villamos az orrom előtt húz el… Kereken 15 perc múlva jön a következő, inkább gyalogolok a metróig.. Nagyjából egy időben érek oda a metróhoz, mint a villamos, de legalább gyalogoltam.. jóóóó sokat.
Késésben vagyok. 9:47-kor szállok le a metróról, hiper gyorsan battyogok a nagykövetség felé, félek, hogy már nem fognak beengedni.
Odaérek a kapuhoz, előveszem az útlevelemet, amiből ugyebár lóg ki a beletűzött D nemtudomhányas nyomtatvány, így a bácsi meg sem kérdezi, hogy miért jöttem vagy, hogy mikorra, kedvesen beenged, a táskámat se nézi át. Nem is értem, hisz a múltkor úgy kezelt a másik őr, mint valami terroristát..
A bejárati ajtó előtt kígyózó sor. Mi van itt?? Megkérdezem őket, hogy mi az atyaúristenre várnak?! Mondják, hogy időpontjuk volt, 9:30ra, csak annyian vannak bent, hogy nem férünk már be többen.. így ahogy kijön valaki, engedik be a következőt.. Oké. Ők ugye tök felháborodottak, hogy ilyen sokat kell várniuk.. de én, mint gyakorlott várakozó, igazán jól tűröm azt a kb. 10 percet kint az ajtó előtt, mire engem is beengednek.
Átvilágítás, táska kint hagyás, bejutok a váróba, sorszámot szerzek: 153. Felakasztom a kabimat, leülök, és felkészülök az iszonyú várakozásra. Ahogy az idősebb generáció mondaná: „Annyian vannak, mint az oroszok!” De tényleg!! Konkrétan tömeg van, mint egy bárban péntek esténként.. Nagy szerencsém volt, hogy pont le tudtam ülni..
Nem telik el 10-15 perc, már hívják is a számomat, 1-es ablak. Csókolom, elmondom mi a szitu. Ez neki is túl sok, telefonos segítséget kér, hogy hová is küldjön engem. A konzulhoz felesleges, hiszen már volt interjúm.. Így egy ügyintéző nénihez irányít, rögtön mehetek is.. Át a nagy tömegen, akik valószínűleg nem túlzottan szeretnek.. Ki tudja mióta várnak ott, én meg pikk pakk ablakról ablakra jutok. Nincs lelkiismeret furdalásom vagy ilyesmi, annyit szívtam én már, hogy jó végre egy kis előrébbjutást látni..
Hármas ablak, csókolom. Elmondom mi a parám, vakarja a fejét, és nem érti, hogy az ügynökség miért nem módosította online a dátumot, ergo én fölöslegesen futkosok itt össze-vissza, mikor ők ezt két kattintással megoldhatták volna.. Na mindegy, lehet nem tudják, hogy hogy kell..
A néni, a szomszédos ablaknál tevékenykedő konzulnak (aki mellesleg engem is interjúztatott) megmutatja a papírjaimat, aki aláírja az új, korrekt dátumozású D nemtudoménhányas nyomtatványt. A régit áthúzzák, és az újat beleteszik a borítékba, ami az útlevélhez van csatolva. Ennyi.
Mi? Végeztünk? Ezért jöttem? Azt mondja a néni: igen. És mondom, mi lesz a rossz dátumozású vízumommal?? Azt mondja, azt majd a határon megmondom a néninek/bácsinak, hogy ott van az új papírom, ami azon van dátum, az számít.. Hát jó. Erre igazán kíváncsi leszek.. hogy mit szól majd hozzá egy amerikai határőr vagy tudom is én kicsoda.. hogy két, különböző HIVATALOS papírom is van, különböző dátummal..
Összeszedtem a cók-mókom, és irány haza.. Összesen 40 percet voltam a nagykövetség előtt és bent. Nem túl sok.. legalábbis nekem.. J

Így, hogy van útlevelem, tudok majd menni nemzetközi jogsiért.
Még a programdíjat is be kell fizetni és készen vagyunk.
El sem hiszem. J
Úgyhogy, Cheers!!:

Craziness – csak a szokásos :)

Emlékeztetőül: Mikor elmentem vízumot igényelni, a hibás papír miatt, az mondta az ügyintézőhölgy és a konzul is, hogy így nem tudják kiadni egyelőre a vízumot. Szerezzem be annak a papírnak a javított formáját (programkezdési idő volt hibás) az ügynökségtől, jutassam el hozzájuk, és akkor majd meg tudják adni a vízumot (addig bent tartják a papírjaimat, és az útlevelemet). Erről egy hivatalos papírt is kaptam, hogy melyik papírt kell vinnem.

Azóta megjött a JÓ papír Londonból, új időpontom is van a nagykövetségre, hétfőre.

Mi történik?? Ma megjött az útlevelem, benne a ROSSZ dátumozású vízummal. Őrület.

Most majd megyek hétfőn, a JÓ papírral, a ROSSZ vízummal, amit majd az érvénytelenítését kell kérni, valamint az új vízumot megigényelni.

Azt nem értem az egészben, hogy az összes beadott papíromra a szemem láttára írta rá a nő, hogy „rossz dátum”, ki is húzta pink(!!!) szövegkiemelővel. A konzultól igazolást is kaptam, hogy mit kell korrigálnom ahhoz, hogy megkapjam a vízumot. Akkor mi a jó atyaúristenért rakta bele bárki is a ROSSZ vízumot??!!

Csak azt remélem, hogy nem lesz majd külön procedúra az érvénytelenítés.. mert hogy anno, a kanadai vízumomat a körzeti okmányirodám érvénytelenítette..

Na mindegy, majd kiderül hétfőn!..

Mellesleg, megjött a House rules guide, emailben, mellé csatolt, a gyerekek által készített rajzocskákkal. J Az iromány 17 oldalas, így ha nem haragszotok, nem idézném az egészet. Eléggé korrekt „szabályok”, elvárások vannak benne megfogalmazva, a vészhelyzet kezeléstől a kocsin át, a szabadidőig, minden le van írva. Egyelőre minden olyan korrektnek tűnik, mint ahogy azt a programleírása is mondja (heti 45 óra, szabad hétvége/napok, fizetett szabadság, kocsi használat stb..).

Egyetlen egy résznél partam rá egy kicsit a dologra, ahol kérik, hogy idegeneknek ne adjam meg a címüket, ne beszéljek a napirendjükről, a családjukról.. Na már most, a címes dolog teljesen oké.. de a bloggal igazából pont azt csinálom, amit nem szeretnének.. úgyhogy ezt majd még élőben megvitatom velük..

Ez a harci helyzet perpillanat. J

Cuppantás

Nemzetközi jogosítvány Fanni módra

Nemzetközi jogosítvány: Nemzetközi vezetői engedélyt annak adhat ki az okmányiroda, aki érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, és olyan országban kíván vezetni, amelyben nemzetközi szerződés vagy viszonyosság alapján az érvényes magyar okmány járművezetésre nem jogosít. A nemzetközi vezetői engedélyt az érvényes vezetői engedély adatai alapján állítják ki, és csak a magyar vezetői engedéllyel együtt érvényes.

A nemzetközi vezetői engedély kiadására irányuló eljárás:

Nem valami bonyolult. Elmész az okmányirodába, köszönsz, mondod mi kéne, adnak egy csekket, átkocogsz a postára, befizeted a 2300 Ft-ot, visszakocogsz az irodába, adsz két igazolványképet, a csekket, jogsidat, lakcímkártyát és egy érvényes személyazonosító okmányt (személyi vagy útlevél). Egy már kitt meg katt, nyissz és nyussz, nem telik bele 10 percbe és már kész is. Viszontlátásra. Ez a normális, emberi módja.

De (márpedig de-vel nem kezdünk mondatot!), mint már tudjátok: nálam semmi sem megy egyszerűen.

Felhívtam (mert ilyen időpont kérős rendszer van), mondta, hogy mehetek, ehhez nem kell időpont, mert sitty-sutty kész van. Remek. Vrumm vrumm elgurultam odáig, még időben észrevettem, hogy „kézifék!!”.. gurultam kicsit.. hupszi J Bemegyek, köszönök szépen, hangosan, mondom mit szeretnék, kapom a csekket, vissza a taligához, el a postára, beállok a sorba, észreveszem, hogy ki kéne tölteni a csekket, kiállok a sorból, kitöltöm, visszaállok, nagyon öreg néni, nagyon nem hall szegényke, nagyon nem érti, miért olyan magas a gázszámla, nagy sok postás dolgozó, nagyon sokáig próbálja megfejteni a számla rejtelmeit, nagyon türelmesen várok. Én jövök, fizetek, köszönök. Autóba be, autóból ki. Nagy a sietség, mert mondta a néni az okmányirodában, hogy nagyon siessek vissza, mert mindjárt ebédszünetük lesz, és akkor csak a jó ég tudja majd, hogy utána mikor kerülök sorra. Bemegyek, köszönök, kiteszem amim van (hö-hö, nem azt, kis huncutok..), mondja, hogy üljek le, és majd ha alá kell írni, szól. Épphogy csak letenném a fokhagymáimat a székre: „Ó-ó!”. Ezt már megtanultam, sosem jelent jót. J Odaugrok: Mi a gond?. Lejárt a személyim. Remek. Adjak útlevelet. Még remekebb. Bevallom készültem, reméltem, hogy nem kéri majd a személyit, de azért elvittem a vízum visszaigazolást, amin rajta van az útlevélszámom. (Hja mert, hogy az útlevelem még mindig a nagykövetségen van, mivel még nem jött meg Londonból az új, jó dátumos papír..) Mutatom a néninek, nagy boci szemekkel nézek. Megsajnál. Felhívja a központot, regéli, hogy nekem nagyon kéne a nemzetközi jogsi, személyim érvénytelen, útlevelem a nagykövetségen. A központ nagyon szigorú: „Így nem lehet kiállítani az iratot.” Remek. Összes cókmókomat visszaadja, elmondja, mikor lesznek nyitva, telefonáljak előtte, mert csak ő csinálhatja meg, a többi 800 dolgozó nem.. Oké, majd csörgök.

Haza brümmögök, semmi meglepetés. Természetesen ez sem olyan egyszerű, mint hinnénk.

Csak azért nem örülök, mivel a host anyuka kb. egy hete kérte, hogy ha majd meglesz a nemzetközi jogsi, küldjem el a számát, mivel az alapján kötik meg a kocsira a biztosítást. Jájj de kellemetlen..

Nem sokkal rá csöng a telefon: DHL, 5-10 perc múlva ott leszünk. Nagyon jó!!

Lebattyogok, majd meg fagyok, heló-köszi-puszi. Bekocogok, gyors checking: jó-e a dátum?! Igen, jó!!! Boldogság!! J Rögtön fel is hívom a nagykövetséget: időpontot, most, nekem, mihamarabb!! Hétfő, 9:45.

Ergo, ha mellém áll a szerencse – ami nagyon kellemes lenne -, akkor talán, ismétlem TALÁN, ki is küldik a vízumot még karácsony előtt. Tudok majd telózni az okmányirodának, hogy s.o.s., és talán még az év vége előtt meglesz a nemzetközi jogsi.. csak hogy a host anyukával ne szúrjak ki túlságosan.. Ha már ők olyan cukik, hogy az hihetetlen. J

Tessék szorítani!! ;)

Pusszanat

p.s. Bevallom: én vagyok a sötét hajú ;)

Én mondom: ez már tényleg kabaré

A múltkori eset után, azt hihetnénk, hogy most, hogy meg van az új időpont, minden simán megy majd..

Csütörtök reggel, tömegközlekedéssel vágtam neki az útnak, a múltkori esetből tanulván már nem akartam kockáztatni, minden irat, nyomtatvány, fotó, másolat, atyaúristen nálam volt. 9:30kor volt az időpont, már 9-kor a nagykövetség előtt toporzékoltam, ahol az igen mogorva security bácsi mondta, hogy akkor még várjak 20 percet, aztán beenged. Jó, addig ott a téren elfotózgattam, majd leültem egy padra, és nagyjából szénné fagytam.

Amerikai Nagykövetség

Letelt a 20 perc, visszabattyogtam, küzdvén a bazi nagy széllel.. A bácsi még mindig nagyon nem volt kedves, de azért beengedett, végre!! Betotyogtam, na a benti bácsi, ő nagyon aranyos, kedves, udvarias volt. Levetkőztetett. :P Minden cuccomat az átvilágító masina szalagjára raktam, aztán jött a csipogtatós kapu, ami persze nem csipogott, hiszen ruhán kívül már tényleg semmi nem volt rajtam. A nagy tatyimat elvette, a laptop miatt, és a kicsiből is ki kellett vennem az összes elektromos mütyürt, de azt bevihettem magammal.

Bementem, szereztem sorszámot: 123, aztán leültem.

Telt múlt az idő, emberek jöttek, sorszámot kaptak és már be is hívták őket, kb 5 perc alatt végeztek.

Az első közel fél órában annyira nem pörögtem rá erre a témára, a váróban addigra négyen lettünk, akik masszívan ott ültek, és együtt figyeltük, hogy az emberek bejönnek, és végeznek, mikor mi már odakövesedtünk a (hihetetlenül kényelmetlen) padokra. Ezek a padok tíz perces várakozásra nagyon is megfelelnek, te több óra, háttámla nélkül, nem valami komfortos érzés.

A mellettem lévő anyuka kezdte elveszíteni a türelmét, és kiment az előtérbe, megkérdezni az őrtől, hogy mennyi az idő. 11:03 volt. Személy szerint én már 2 órája vártam, nem tudni mire..

Nem sokkal rá hívták az előttem lévő srácot, a hölgy megkérdezte, hogy mióta van itt, a fiú mondta hogy több mint 2 órája, ahogy az a kb négy ember még rajta kívül, akik mind itt ülnek. Mondta a nő, hogy ez lehetetlen, mi meg mondtuk, hogy már pedig tessék megnézni, itt a sorszám, a sorszámkérés időpontja. Lehetséges. Ekkor a néni intézett egy pár telót, hogy a konzul nehogy elmenjen, mert vannak, akik még hozzá várnak, csak a számítógépes rendszer megzavarodott, ezért nem észlelte. Mesés.

A srác papírjait kezelte, máris ment a konzulhoz, összvissz kb hét és fél perc alatt végzett is.

Jöttem én, hihetetlenül megható pillanat volt, mikor végre valahára megjelent a 123 szám a kijelzőn. A derekamat ekkora már egyáltalán nem éreztem.. :D

Kocogtam is gyorsan a nénihez, az egyes ablakhoz, bevette a papírjaimat, sokszor elnézést kért, én meg mondtam, hogy áááááááá, semmi gond.

Ekkor egy pillanatra leállt a gépeléssel, és közölte, hogy itt valami nem stimmel. Bármilyen meglepő, de ez engem már egyáltalán nem lepett meg..

Kiderült, hogy az összes papíron a jan 10 szerepel, mint indulási idő, kivéve egyen, és hogy akkor ez így nem jó. Kérdeztem, hogy és akkor ilyenkor mi van? Mondta, hogy szóljak majd az ügynökségnek, és akkor ők majd ezt a program kezdeti időpontot módosítják, és akkor minden remek lesz. Kérdeztem, hogy akkor most majd még egyszer be kell jönnöm? Mondta, hogy áááá dehogyis, főleg egy ilyen várakozás után, és hogy csodálja, hogy egyáltalán ennyire nyugodt vagyok. Hát, mondom, hja, ez már csak ilyen.. Ekkor közölte azt is, hogy „valószínűleg” a kép sem lesz jó. Mondom, mi az, hogy nem lesz jó? A neten tesztelte az oldal, és elfogadta. Mondta, hogy igen azt látja, de valszín akkor sem lesz jó. Oké.

Beszedte tehát az összes papíromat, és küldött is a konzulhoz.

A hölgy, az üveg ablak másik oldalán, echte ugyan úgy beszélt, és teljesen ugyanolyan volt a hangja is, mint a host anyámnak, nagyon furi volt. Amúgy egy nagyon kedves, rendes nő volt. Ő is elnézést kért, hogy a számítógépes rendszer miatt ilyen sokat kellett várnom. Aztán ujjlenyomatot vett, lezajlott az „interjú”, a mi összesen két kérdés volt. Mit fogok csinálni Amerikában, és mit utána? Mondta, hogy minden rendben, semmi akadályát nem látja a vízumnak, csak azt a hibás papírt kell majd kicserélni, és akkor ki is tudják küldeni a vízumot. Aztán byebye.

Gondoltam jessz, végre mehetek a dolgomra, ki a telómért, ugyanis 40 perce lett volna randi egy barátnőmmel, gyorsan felhívtam, hogy sorry. Aztán elnapoltuk a koccanást.

Kapkodtam is a virgácsaimat a metróhoz, mert befagyott a fenekem, és süvített a jeges szél. Felpattantam a metróra, volt hely, le is ültem. Jessz. Velem szemben leült egy anyuka, a kislányával, aki elkezdett magyarázni valami rajzfilmről, amiben olyasmi figura van, mint az én táskámon. Annyira figyeltem rá, hogy csak 4 megállóval később vettem észre, hogy a másik irányba haladok, mint amerre kéne. Óóóó mama! Le a metróról, föl a lépcsőn, le a lépcsőn, át a megfelelő oldalra. Gondolván, hogy ennél már úgysem lehet rosszabb..

Leszálltam a metróról, fölcaplattam, jeges szél még mindig tombolt, és most már hó is társult mellé. Villamost ide, nekem, most! Á-á. Neonsárga színű fényvisszaverős kabátban néni, közlekedés felügyelet. „nem jár a villamos, helyette busz fog jönni.” Oké. Jött egy busz, felpattantam, bár nem a pótló volt, de ez is megteszi tíz perc hóviharban fagyoskodás után. Közben befutott a villamos. Leszálltam a buszról, át a vilire. Leültem. Végre úton! Á-á. Jött a sofőr néni és mondta, hogy menjünk inkább busszal, mert ő csak tíz perc múlva indul. Én is azon kevesek közé tartoztam, akik fent maradtak, mondván, hogy nincs az a pénz se az az isten, amiért/akiért én leszállnék erről a villamosról. A többség leszállt, és visszasétált a fagyos buszmegállóba, ahová a pótló busz 12 perc után még mindig nem érkezett meg.

A sofőrnő ekkor beközölte a fennmaradó kisebbségnek, hogy most szóltak neki, mégis most indul. Jessz. Aztán kiszólt, hogy mégse, hanem majd csak 7 perc múlva. Oké.

Végül elindult, én meg megérkeztem a reggeli kiindulási pontomhoz. Forró tea, forró fürdő, forró reggeli, forró ágy. A biztos regeneráció receptje. ;)

Írtam is az ügynökségnek, hogy mi a szitu, küldjék a nagykövetségre a módosított papírt, ahogy az ügyintéző néni mondta nekem. Csöngött a telefon, rá fél órával, hogy miiiii? Akkor elmondtam bővebben mi volt. Azt mondták, az ügynökségnél, hogy akkor majd a londoni iroda hétfőn feladja nekem postán, és akkor én majd elviszem a nagykövetségre….. Oké.

Szóval, így halad az ügy..

A host családom iszonyat kedves. Szerintem meg van rá az esély, hogy én bizony megfogtam az Isten lábát.. Mindent elkövetnek, hogy nekem jó legyen.. J Hamarosan küldik majd a house rules guide-ot, amihez a kislányok készítettek képeket, írtak nekem üzeneteket. Már alig várom!!!! J

Köszönöm szépen, hogy ennyien szurkoltok nekem!!! Nagyon jól esik!! J

Pusszanat,

Fanni

Az élet nem egyszerű

Miért is lenne az?!..

Minden tegnap kezdődött.. feltűnően jó, vidám nap volt.. még a Mikulás is megérkezett biztonságban:

Este, egy utolsó csekkelést végeztem a vízummal kapcsolatban és két dolgot is realizáltam.. az egyik, hogy fizetnem kell (még pedig nemis keveset) –erről végig azt hittem, hogy az ügynökség fizeti, én kis butus-, a másik pedig, hogy nincs kinyomtatva a visszaigazolás, ezek mind csak azért érintettek mélyen, mivel hogy nem otthon voltam, ergó no money, no nyomtató.. A pénzt összeszedtük, egy gonddal kevesebb J ment a keresgélés interneten, hogy hol van mkb bank, mert hogy ugye csak ott lehet befizetni, leltem bankot, de mivel már este 9-10 felé jártunk, esélytelen volt, hogy még aznap elintézzem.. A visszaigazolást az ’XYQRH’ nyomtatványról (mivel a számaikat meg sem próbáltam jegyezni) pedig pendrive-ra mentettem, hogy majd másnap reggel elviszem valahová, ahol kinyomtatják nekem..

Felkeltem (időben!!! ergó a későbbi eseményeket nem lehet arra fogni, hogy nem keltem fel elég korán), összeszedtem magam, az összes nyomtatványt, meg mindent ami kellhet és elindultam.

Első állomás egy Boráros térhez közeli nyomtatós hely, bemegyek, köszönök, mondom mit szeretnék, majd a csaj eltűnik a kulisszák mögött.. kb 3 perc múlva visszatér, fizetek, köszönök, uzsgyi tovább!

Bank, bemegyek, sorszámszerzés, egy ember van csak előttem, várok, hívják, várok, hívnak, mondom, pötyögi a néni a sok karaktert (a mainapig sem tudom, hogy mit írt annyit, mikor megkérdezte mit szeretnék „Amerikai J-1es vízumot befizetni”, ezután serényen gépelt.. én mondom legalább 2 percig.. pedig ekkor még a nevemet sem tudta..), aztán kérte csak az útlevelet, újabb pötyögés.. fizetek. jóóóó sokat fizetek. aláírok, kapok egy számlaszerű valamit, csókolom a kezit lábát és már rongyolok is tovább.. a meglepő, hogy ekkor még mindig jóóócskán időben voltam.

Elindulok, a tegnap este kinézett/tanácsolt útvonal felé, minden simán megy, pedig reggeli forgalom, egészen addig míg egyszer csak egy beton oszlop ki nem nő az út közepére és a tábla közli, hogy behajtani csak célforgalom és taxi számára szabad (rendszám leolvasós a módszer, így nem tudok mit tenni..). Gondolom nem kell mondanom, hogy ekkor már kezdett lefagyni a mosoly az arcomról.

Jó, semmi gond, két hídnyi a távolság kb, sitty sutty meglesz.. kibindzsiződök erről a lezárt szakaszról, irány az alsó rakpart felé.. mhmmhmm jó gondolat, csak minden lezárva.. semmi gond, kerülök jobbra balra, ilyen utca olyan tér.. haladok.. itt már kicsit fogytán az idő.. de még mindig nem vészes.. sikerül nagy nehezen rákászálódni a (későbbi) rákóczi útra, innen már csak egy jobbos, és akkor egyenesen odaérek. Természetesen ez nem ilyen egyszerű. J Minden egyes jobbos utca (három is volt) lezárva, de nem csak tiltó tábla, neeeem. kerítés, oszlop, rendőr, teherautó.. minden amit akarsz.. Építkezés. Remek. Nincs más választás, fel az Erzsébet hídra, át a pestiről a budai oldalra, na ekkor már tudtam, hogy nem fogok odaérni.. Fel kell őket hívni, de mi a számuk?!..  Telefonos segítség (köszi Gercsi J)..  Felhívom, mondom mi szitu: nem érek oda.. azt mondja ha tizenöt percen belül ott vagyok, TALÁN még fogadnak.. remek. Próba szerencse.. mire átjutottam a Szabadság hídon, vissza  a pesti oldalra, már tudtam, hogy ez bizony bukta, lehetetlen küldetés, hogy én odaérjek, így el is indultam vissza a kiindulási pontomhoz. Egy kisebb idegroham, de aztán kaptam fincsi reggelit meg teácskát J Aztán haza jöttem, újabb nagykövetséges teló: Új időpont, csütörtök 9:30. Ámen.

Valamiért nekem ez az egész au paires project sokkal nehezebben intéződik, mint másoknak.. egyszerűen semmi nem úgy megy, ment kéne.. de semmi gond.. fő a pozitivitás! Mindjárt vége a mindenféle papírmunkáknak… remélhetőleg.. J

Addigis, üzenem mindenkinek, iszonyatosan NAGYON hangosan:

 (Tessék feltekerni a hangerőt, hátra dőlni, és becsukni a szemecskéket, csak úgy ér!)

 http://www.youtube.com/watch?v=WhSZi_wYyhU

Pííísz-pussz

Lassan, de biztosan

Szépen lassan haladgatunk előrefelé.. Már időpont is van a nagykövetségre, kedd reggel megyek majd interjúzni, úgyhogy hamarosan időt kéne szánni a papírok átvizsgálására.. J

Közben megy a kommunikáció a családdal is, még mindig kedvesnek tűnnek. J Az anyukával levelezem, apukával még egy szót nem váltottunk.. de sebaj.. majd ha már ott leszek..

Ők is készülődnek már az érkezésemre, a héten vettek tv-t és egy mini hűtőt a szobámba. December végén elutaznak Mexicóba, úgyhogy a többi dolgot (mobil, GPS) megpróbálják még az előtt elintézni, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodniuk. Én ennek csak örülni tudok!!..

Múlt hétvégén találkoztak az LCC-énkkel (local community coordinator), aki megtartotta nekik a „családi orientációt” és sok-sok hasznos infóval látta el őket (az anyuka bevallása szerint).  Többek között, hogy a környékünkön három másik magyar au pair is van (ezt én már tudtam eddig is, és már a kapcsolatot is felvettem velük J ), aztán hogy majd az orientáción egy német, egy el salvadori és egy nem tudjuk milyen nemzetiségű au pairrel leszek valószínűleg egy szobában, valamint, hogy az orientáció végeztével  -ezzel a három lánnyal együtt- vonattal utazunk majd le a DC-be, ahol a család kijön majd elém a vonatállomásra. Az LCC javasolta nekik, hogy készítsenek egy ’ Household rules guide’-ot, egy afféle kis kézikönyvszerűséget, amiben leírják az elvárásaikat, egy átlagos napi rutint, a házirendet illetve mindenféle egyéb fontos információt, mint például vészhelyzet esetén fontos telefonszámok stb. Ezt az anyuka megpróbálja összeállítani és elküldeni nekem a következő hetekben, így lesz időm áttanulmányozni, és lelkileg is rákészülni. J

Úgyhogy, napokon belül interjú; reméljük, megkapom a vízumot, aztán várhatom majd ezt a kis kézikönyvet, és továbbra is keep in touch a családdal.