Szia Washington D.C.! :)

Január 13, csütörtök.

Az éjszaka borzasztóan telt.. a columbiai szobatárs 2-3 körül esett be a szobába.. illetve csak próbált volna, nem tudta kinyitni az ajtót.. nem volt túlságosan a helyzet magaslatán, így az új zealandi lány beengedte, miután megunta, hogy ajtókapargatást hallgatunk..

Hangos WC-használat, függönyhúzogatás (hajnali fél háromkor?!) és közel 10 perces takarózási procedúra után, végre lefeküdt aludni.. A show közel egy órán keresztül tartott, az ajtó csiszatolástól és az elcsendesedésig, de mind ez nem volt elég..

Reggel 05:07-kor csöngött a mobilja, melyet közel másfél perces tanakodás után kinyomott.. 05:56kor felkelt, és elkezdte összepakolni a bőröndjeit, mindezt a telefon fényével megvilágítva.. 06:18 körül elment zuhanyozni. A cég által kért ébresztő 06:30-kor volt. Igen, ő egy kicsit korábban elintézte nekünk ezt.. ;)

Gondolom, nem kell mondanom, reggel nagyon fáradtan és nyűgösen keltünk fel Larával, az új zealandi lánnyal. Utólag kielemeztük a szituációt, és megállapítottuk, hogy na ezzzz kultúr sokk. Nem Amerika okozza nekünk, hanem a különböző nemzetiségű au pairek..

Annyira „megviselt” az éjszaka, és az elmúlt pár, igencsak telezsúfolt nap, hogy nem tudtam ránézni sem a reggelire..

8-kor kezdődött a legutolsó előadás, tartott egészen 2-ig, közben egy egy órás ebédszünettel.

2-kor mindenkit tovább irányítottak, amerre kellett: reptér, vonatállomás vagy hotel előcsarnok, attól függően, hogy a családjához hogyan jut el.. Rozi és én vonatosak voltunk, így búcsút vettünk a mi kicsi Zsófinktól, és irány a Stamford-i vonatállomás.

Stamford-i vonatállomás

Vártunk kb. 2 órát, a vonat még késett plusz 20 percet.. Felszálltunk, bazi sok csomaggal, és belesüppedtünk az ülésekbe.

A 95 lányból közel 20-an utaztunk ezzel a vonattal, két különböző kocsiban.

Az út elején még olyan színes (holland, svéd, mexicói, boszniai, új zealandi, olasz, skót, magyar) kis csapatunk szépen lemorzsolódott, ahogy északról dél felé tartottunk.

D.C.-be a mexicói, boszniai, új zealndi és svéd leányzó tartott velem. Késve ugyan, de megérkeztünk, vééégre!!

A host szüleim egy, a kislányok által készített, névtáblával vártak. Nagyon kedvesek, mosolygósak, közvetlenek voltak. Ettől a pillanattól mindenki retteg, hogy hogy köszönjön (puszi/ölelés/kézfogás), mit mondjon.. Esetünkben ez szerencsére egyáltalán nem volt kínos, rögtön megtaláltuk a közös hangot. Az apuka felkapta a bőröndöm, és megjegyezte, hogy még életében nem cipelt ennyi nehéz táskát. (Itt megjegyezném, hogy a szálloda elhagyásakor, a sofőr, aki bepakolta a cuccainkat a kocsiba, szintén azt mondta: „Atyaúristen, ez iszonyú nehéz!”. Gondoljatok bele, milyen volt nekem ezzel a New York-i reptéren „kirándulni”..)

A parkoló házban egy gyönyörű BMW várt minket, nem akartam látványosan kezelni a helyzetet, de mikor behuppantam a bőrülésbe, bevallom kicsit elolvadtam.. J

Nagyon kedvesek voltak, direkt úgy jöttünk hazafelé, hogy keresztülvigyenek a városon, minden nevezetességet lássak. Így is lett. A Kapitóliumtól kezdve a Fehér házig minden megvolt. J

Rengeteget beszélgettünk út közben, főleg az apukával, hiszen ő nem nagyon tudott rólam semmit, és én sem róla.. Korábban minden au pair ügyet az anyuka intézett..

Megérkeztünk a szomszédságba, ahol lakni fogok. Rengeteg a nagy, magas fa errefelé.

Megpillantottam a házat, itt megjegyezném, hogy közel háromszor akkor, mint amekkorának a képeken tűnt.. Gyönyörű szép volt, ki volt világítva esti díszkivilágítással.. Felhajtottunk a kocsibejárón, az apuka szavait idézem: „Welcome home!”.

Elhajtottunk a nagyi kocsija mellett, ami mellett az én, teljesen vadonatúj, tütükém is parkolt. Végül Ford Flexet vettek nekem. J

Beálltunk a garázsba, az anyuka kocsija mellé, amit pénteken le is cserélünk, kap egy újat. J

A garázson át bejutottunk a házba. Ismétlem: hatalmas. Találkoztam a nagyival, ő vigyázott a gyerekekre, míg a szülők értem jöttek. A nagyi nagyija magyar volt, így rögtön el is mesélt egy pár sztorit, és megmutatta a magyar nyelvtudását. J Emiatt a családi szál miatt is, kért meg az apuka, hogy majd ha lehet, szívesen kóstolna magyar ételt. Megígértem neki, hogy majd igyekszem.. J

Körbe vezettek a házban. Nem győzöm hangsúlyozni: hatalmas. Szépen, ízlésesen van berendezve. Hálisten semmi giccs nincs benne, inkább modern „stílusúnak” kategorizálnám be..

A kutyus, Stella, nem nagyon kedvel egyelőre. Azt mondják, idő kell neki, míg megszok valakit. Ugat mérgesen, de nem harap.. 11 éves lesz nemsokára, így érthető, hogy miért ilyen kis zsémbes öregasszony.. J

Felosontunk a lányokhoz is, aludtak, mint a bunda.. Nagyon édes szobácskája van mindkettőjüknek!!

Ezután gyorsan beállítottuk, hogy tudjak kapcsolódni a WiFi-jükhöz, és elköszöntünk.. Nem volt éhes, így irány a szobám, ami lent van, fél szinten a föld és a felszín között. Van ablak, még mielőtt pánik törne ki!! J Nagyon komfortos, nagyon stílusos. Van két gardróbom is, hűtöm és saját fürdőm. Ez a rész is kipipálva!

Az anyuka holnap itthon marad és a kisebbik lányka is, mert ma hőemelkedése volt.. Így holnap átveszünk sok-sok dolgot, a telefontól kezdve a mosógépig.. Addig alszom, amíg jól esik, aztán felmegyek, és minél több dolgot megpróbálok megjegyezni. J

Izgalmas következő pár napnak nézünk elébe!! J

Puszi

(A képeket megpróbálom minél hamarabb felrakni, addigis lessétek a videót J )

Orientáció

A vonatúton idefelé (már az új "otthonomból" írok) volt időm befejezni a videót, amit még tegnap kezdtem el..
A videót az utazásról, az orientációról.
Enjoy!!/Élvezzétek!!

Utazás & Orientáció from Funny Fanni on Vimeo.

p.s. nemrég értem ide, hullafáradt vagyok, így most megyek is aludni, de remélhetőleg holnap este meg tudom írni a máról szóló bejegyzést.. egyelőre csak annyit: mesés ez a hely.

Szia Amerika! :)

Hát helló!! J

Január 12dike van, ez összesen két napot jelent normál esetben, de el sem tudom mondani, mennyi mindent jelent egy au pairnek.. Megpróbálom elmesélni, mi történt velem az elmúlt két napban, de nem tartom kizártnak, hogy kihagyok véletlenül pár dolgot, annyi minden történt..

Kezdjük rögtön az indulással, utazással. Szerencsémre, nem egyedül kellett nekivágnom a Nagyvilágnak. Két másik – csodálatos – lánnyal hozott össze a sors, Rozival és Zsófival.  Már az elején sejthettük volna a kis jelekből, hogy nem fogunk unatkozni..

Ferihegy, reggel 11, check in kezdés. Bőrönd fóliáztatás, idegbeteg magyar ember, aki kötekedni kezd egy rendes, sorban álló külföldivel; elromlik a bőrönd szállító szalag; egy pár kedves mosollyal elintézem, hogy mindkét gépen, mind a hárman egymás mellett üljünk, ablak mellett -nagy mázli-; közben szem elől tévesztjük Zsófit, aki épp bőröndöt csomagoltat. Búcsú a szülőegységektől és a Kedvestől. Rozival beállunk a kilométer hosszú utas ellenőrző előtt kígyózó sorba..

Nagy nehezen átjutunk, leülünk a 12-es kapu előtt, alig várunk 5-10 percet és a beszállás máris megkezdődik.

Feljutunk a gépre Rozival, de Zsófi sehol sincs. A gép hamarosan indul: Para (ez a szó kíséri végig utunkat..). Egy légi személyzetis odajön hozzánk a gépen, érdeklődik hol van Zsófi, nem tudjuk. közben kétszer is késleltetik a felszállást -a poggyász szállító szalag elromlása miatt- 20-20 perccel, ami csak azért gond, mert így közel 40-50 perccel később érünk Londonba, ahol át kell szállnunk..

Zsófi megérkezik, átmatatták szegénykét rendesen, épphogy elérte a gépet. Felszállunk, az út rövid, kb 2 óra. A vége felé hátra jön egy kedves, légi utaskísérő srác, mondja: nyugodjunk meg, bőven lesz időnk elérni a másik gépet. Oké.

Leszállunk, kapkodjuk a virgácsainkat, fogalmunk sincs merre, de megyünk. Megtudjuk, hogy körülbelül 13 percünk van elérni a másik gépet. MI VAN??? Sietünk, kocogunk, sietünk, kocogunk.

Kiderül, még egyszer átvilágítanak. Cipőlevétel, laptop kivétel, minden levétel.. rengeteg időveszteség.. A világ másik végén van a terminál, ahol a gép vár minket.. liftezünk, mozgólépcsőzünk, vonatozunk(!!).. A beszállást befejezték.

Rohanunk, izzadunk, cipekedünk a csomagjainkkal, odaérünk. És tényleg ki van írva, a beszállást befejezték.

Ez minket sajnos nem hat meg, mi beszállunk, mert mennünk kell.

Felvillantjuk a papírjainkat, Rozit és engem beengednek, Zsófit elviszik külön vizsgálatra. Utólag kiderült, állítólag ez szúrópróba szerű. Szegénykét mindig előveszik.. L

A gépen vagyunk, izzadunk mint a lovak, de tényleg!! Vörös a fejünk és lihegünk. Mesés látvány.

Talán ekkor Rozi szembesül azzal, ha velünk van, nem fog unatkozni.. J

Zsófi is megérkezik, már megszoktuk, semmi nem megy úgy, mint a normál embereknél. J

Elindulunk, felszállunk, megnyugszunk. Az előttem ülő nő szerintem marhára el van tévedve, úgy hátra dönti a székét, hogy a monitor az arcomtól 20 centire van.. őrület..

Nem szabad elaludnunk, ez az új szabály!! Ha az utat végig aludjuk, ami kb 8 óra, szenvedni fogunk az átállással.. (a két kishölgy meg-megszegte ezt a szabályt kisebb intervallumokra, én tartom magam, ennek köszönhetően egyre borzasztóbban nézek ki, de hát „who cares?” azaz „kit érdekel?!”)

Kapunk sok-sok kitöltendő papírt, amit elrontunk, kapunk sok-sok újat és kérünk sok-sok segítséget, hogy mi a túrót kell beírni.. Zsófi ekkor realizálja, hogy nem kapta meg a nagykövetségtől a legfontosabb papírt a vízum mellé – már semmin nem lepődünk meg..

Leszállunk, tök nyugi van, végre nem kell kapkodni, nem kell futni. Elérünk a bevándorlási kapukhoz, sok-sok ember, sok-sok kapu. Egy néni beállít minket három egymás mellett levő sorba. Sorra kerülünk. Rozi és én sikeresen bejutunk az Amerikai Egyesült Államokba, de Zsófit sehol sem látjuk. Felvesszük a bőröndjeinket, áthaladunk egy újabb ellenőrzésen, félreállítanak minket, hogy milyen típusú kaja van a bőröndünkben, elmondjuk, hogy csoki, mehetünk is rögtön tovább.

Kiérünk, egy fekete bőrű bácsi „Au pair in America” táblával, másik lányokkal körülvéve, mosolyogva vár minket, elmondjuk neki, hogy Zsófinak papír gondjai vannak, mondja oké, akkor várunk..

Közben kiszagolok New Yorkba, csinálok egy pár képet..

Zsófi kijön, beengedték, csak el kell intéznie a papír dolgokat sürgősen..

Átszenvedjük magunkat egy másik terminálra (séta, lift, séta, vonat, séta), itt várunk a többi au pairre, aki aznap érkezik. Megizzadunk a cipekedésben, iszunk egy jót és várunk.

Megjönnek a lányok, irány a busz. Kb. 50 perc és a szállodánkban vagyunk, Stamfordban.

Hullafáradtan egy kedves néni, Vicky, fogad minket, és röviden elmondja hogyan tovább.. Elfoglaljuk a szobáinkat, ahová a későbbi lakhelyeink alapján vagyunk beosztva, egy Új Zealandi és egy Columbiai szobatársam van, a columbiai még nem volt itt mikor megérkeztem, a másik lány mélyen aludt. Ledobtam a cuccaimat, megfürödtem, írtam egy pár „életben vagyok” e-mailt. Aztán jött a tenti, nem volt vele gond, csak reggel korábban keltem fel a kelleténél..

Reggel pontban 7kor csöngött a telcsi, reggeli ébresztő.. Felöltözés, reggeli, előadások tömkelege.. Kaptam meglepi csomagot a host családtól, tele nisi nasival, telefon kártyával, és még a new yorki-i kirándulást is kifizették nekem, szintén meglepiként.. Meg vagyok áldva J Legalábbis egyelőre nagyon úgy tűnik.. Napközben, a szieszta ideje alatt elnéztünk a bevásárlóközpontba, vettünk átalakítót az európai elektromos cuccainkhoz.. Vettem fincsi málnás body shop-os testápolót is.. J

Este: fürcsi, szkájp, tenti.

Harmadik nap, azaz ma (január 12.): Iszonyú hosszú elsősegély oktatás.. nagyon szenvedett mind a 95 lány, igen 95en vagyunk.. az rengeteg!!.. Közben megtudtuk, hogy törölték a new york-i utunkat a hó miatt.. mivel ma reggel a busz társaság úgy döntött: ma zárva lesznek.. mellesleg megjegyezném, hogy európai szemmel teljesen jók az utak, tökéletesen lehet közlekedni… de ugye ez nem számít, hiszen ez itt Amerika.

New York helyett épp itt a szobámban laptop partyzunk Rozival és Zsófival. J

Holnap képzés egész nap, délután pedig irány a család. Van akiért ide jönnek a szállodához, van aki repül és van aki vonatozik. Jómagam az utóbbiak közé tartozom. Körülbelül 4 órás vonatút után találkozom a Washington D.C.-i vonat állomáson a host családommal. Izgi mi?! J

A következő bejegyzésemet már tőlük fogom írni.

Igyekszem majd egy videót is összerakni.. J

Pusszanat

u.i. Képek hétvégén kerülnek feltöltésre, mert itt a szállodában a net sebessége nem túl alkalmas rá..

Szia New York!!

Megjöttünk!!

(folyt. köv.)

7 days left

Mindenek előtt meg szeretném említeni, hogy tegnap találkoztam 4 nagyon kedves lánnyal -immáron élőben is megismertem őket-, Csillivel, Dórival, Rozival és Jucussal. Csilli, akinek anno a blogját olvastam; Dóri, ő január végén jön ki; Rozi, akivel együtt repülök és Juckó, aki remélhetőleg hamarosan csatlakozik hozzánk kint. J Egy kupacnyi leányzó, egy téma.. mindig jó!! J

Más egyéb: Kereken egy hét, és indulok.. nagyon vegyesek az érzelmek.. főleg úgy tudnám leírni, hogy „izgatottság”.. és talán kíváncsiság afelé, hogy vajon hogyan fognak alakulni a dolgok..

Idegőrlő ez a várakozás, készüljenek fel azok, akik szintén au pairnek készülnek.. J

Hamarosan megkezdem a pakolási előkészületeket, elkezdek írni egy listát, hogy miket vigyek.. valószínűleg egy bőrönd (max. 23kg) lesz megengedve és egy kézipoggyász, tehát eléggé tudatosan kell pakolni..

A repülési részleteket még nem tudjuk, a következő pár napban már jó lenne valamiféle információ róla.. de nem para.. ha az átszállásnál pl. a hó miatt nem tudunk tovább menni, akkor sincs gond, nem leszek egyedül, hiszen ott lesz Rozi is és Zsófi is.

Jelentkezem, amint lesz valamiféle fejlemény.. legkésőbb, még az indulás előtt biztosan. J

10-11 days left..

Hát, hamarosan eljutunk A naphoz, mikoris neki vágok az útnak.. Szerencsére nem egyedül, Rozival majd tartjuk egymásban a lelket -amennyiben szükséges-, és elvileg még egy harmadik leányzó is velünk tart majd Január 10dikén. A pontos repülési részleteket még nem tudjuk, Eszter hívott a minap, azt mondta, szerinte kb. jan. 4-5 körül tudjuk majd meg.. Nagyon remélem nem lesz semmi gond a repüléssel/átszállással/landolással, ugyanis a nagy hó még mindig gondot okoz a reptereken.. Egyelőre nem tudjuk még az átszálló várost, így arról semmit nem tudunk.. viszont a JFK (New york-i reptér) oldalát szoktam olvasgatni, hogy mi újság.. hát egyelőre káosz káosz káosz.. Van még tíz napjuk, hogy összeszedjék magukat. J
A host családom már hazatért a mexicói útról – elvileg. Még nem jelentkeztek azóta.. viszont írtak egyszer közben.. mondták, hogy nagyon várnak.. J

Most már azt hiszem, megkezdhetjük a visszaszámlálást..

Boldog, élményekben és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!! J




p.s. hamarosan jelentkezem..

Nemzetközi jogsi Nr. 2

Ma elmentem az okmányirodába, immáron másodszor. A jogsimmal, a befizetett csekkel, a két fotóval, a lakcímkártyámmal és az útlevelemmel felvértezve. Délig van ügyfél fogadás, 11:10re értem oda: „Az utolsó pillanatban..” mondja a néni, kérdezem: miért is? „Hát mert hamarosan lekell zárnia szekrényt, mert megy el a kolléganő, nekem pedig nem szabad onnan kivennem papírokat..” Hja mondom, aham.

Ergo a néni, akihez mentem, az egyetlen, aki megcsinálhatja a nemzetközi jogsit, viszont nincs engedélye kivenni a hivatalos papírokat a széfből vagy honnan.. Interesting.

Na mindegy, odaadtam neki mindent. Leültem. Közben bejött egy leányzó – gondolom 16 éves – az apukájával, jöttek az elkészült személyigazolványáért. Ekkor realizáltam, hogy jesszusom de öreg vagyok már…

Pikk-pakk kitöltötte a néni, amit kellett, én meg serényen osztottam az aláírásokat, és már készen is voltunk. Ez a nemzetközi jogsi lényegében olyan, mint egy általános iskolai ellenőrző füzetecske.. Véégre ezt is kipipálhatjuk!! J

Megvan a vízum is. A program díjat is átutaltuk tegnap. Úgyhogy, azt hiszem, hihetetlen ugyan, de kész vagyok minden ilyen nyavalyával.. J

Így most el is tűnök egy időre, itt vannak az ünnepek, kihasználom ezt a kis időt, amit még gyorsan együtt tölthetek az indulás előtt a családdal, barátokkal.

Kívánok Nektek Kellemes Ünnepeket & Boldog Új Évet!!! J

Kutyusaink nevében is :)

p.s. Indulás előtt (január 10.) még jelentkezem! Puszi