Én mondom: ez már tényleg kabaré

A múltkori eset után, azt hihetnénk, hogy most, hogy meg van az új időpont, minden simán megy majd..

Csütörtök reggel, tömegközlekedéssel vágtam neki az útnak, a múltkori esetből tanulván már nem akartam kockáztatni, minden irat, nyomtatvány, fotó, másolat, atyaúristen nálam volt. 9:30kor volt az időpont, már 9-kor a nagykövetség előtt toporzékoltam, ahol az igen mogorva security bácsi mondta, hogy akkor még várjak 20 percet, aztán beenged. Jó, addig ott a téren elfotózgattam, majd leültem egy padra, és nagyjából szénné fagytam.

Amerikai Nagykövetség

Letelt a 20 perc, visszabattyogtam, küzdvén a bazi nagy széllel.. A bácsi még mindig nagyon nem volt kedves, de azért beengedett, végre!! Betotyogtam, na a benti bácsi, ő nagyon aranyos, kedves, udvarias volt. Levetkőztetett. :P Minden cuccomat az átvilágító masina szalagjára raktam, aztán jött a csipogtatós kapu, ami persze nem csipogott, hiszen ruhán kívül már tényleg semmi nem volt rajtam. A nagy tatyimat elvette, a laptop miatt, és a kicsiből is ki kellett vennem az összes elektromos mütyürt, de azt bevihettem magammal.

Bementem, szereztem sorszámot: 123, aztán leültem.

Telt múlt az idő, emberek jöttek, sorszámot kaptak és már be is hívták őket, kb 5 perc alatt végeztek.

Az első közel fél órában annyira nem pörögtem rá erre a témára, a váróban addigra négyen lettünk, akik masszívan ott ültek, és együtt figyeltük, hogy az emberek bejönnek, és végeznek, mikor mi már odakövesedtünk a (hihetetlenül kényelmetlen) padokra. Ezek a padok tíz perces várakozásra nagyon is megfelelnek, te több óra, háttámla nélkül, nem valami komfortos érzés.

A mellettem lévő anyuka kezdte elveszíteni a türelmét, és kiment az előtérbe, megkérdezni az őrtől, hogy mennyi az idő. 11:03 volt. Személy szerint én már 2 órája vártam, nem tudni mire..

Nem sokkal rá hívták az előttem lévő srácot, a hölgy megkérdezte, hogy mióta van itt, a fiú mondta hogy több mint 2 órája, ahogy az a kb négy ember még rajta kívül, akik mind itt ülnek. Mondta a nő, hogy ez lehetetlen, mi meg mondtuk, hogy már pedig tessék megnézni, itt a sorszám, a sorszámkérés időpontja. Lehetséges. Ekkor a néni intézett egy pár telót, hogy a konzul nehogy elmenjen, mert vannak, akik még hozzá várnak, csak a számítógépes rendszer megzavarodott, ezért nem észlelte. Mesés.

A srác papírjait kezelte, máris ment a konzulhoz, összvissz kb hét és fél perc alatt végzett is.

Jöttem én, hihetetlenül megható pillanat volt, mikor végre valahára megjelent a 123 szám a kijelzőn. A derekamat ekkora már egyáltalán nem éreztem.. :D

Kocogtam is gyorsan a nénihez, az egyes ablakhoz, bevette a papírjaimat, sokszor elnézést kért, én meg mondtam, hogy áááááááá, semmi gond.

Ekkor egy pillanatra leállt a gépeléssel, és közölte, hogy itt valami nem stimmel. Bármilyen meglepő, de ez engem már egyáltalán nem lepett meg..

Kiderült, hogy az összes papíron a jan 10 szerepel, mint indulási idő, kivéve egyen, és hogy akkor ez így nem jó. Kérdeztem, hogy és akkor ilyenkor mi van? Mondta, hogy szóljak majd az ügynökségnek, és akkor ők majd ezt a program kezdeti időpontot módosítják, és akkor minden remek lesz. Kérdeztem, hogy akkor most majd még egyszer be kell jönnöm? Mondta, hogy áááá dehogyis, főleg egy ilyen várakozás után, és hogy csodálja, hogy egyáltalán ennyire nyugodt vagyok. Hát, mondom, hja, ez már csak ilyen.. Ekkor közölte azt is, hogy „valószínűleg” a kép sem lesz jó. Mondom, mi az, hogy nem lesz jó? A neten tesztelte az oldal, és elfogadta. Mondta, hogy igen azt látja, de valszín akkor sem lesz jó. Oké.

Beszedte tehát az összes papíromat, és küldött is a konzulhoz.

A hölgy, az üveg ablak másik oldalán, echte ugyan úgy beszélt, és teljesen ugyanolyan volt a hangja is, mint a host anyámnak, nagyon furi volt. Amúgy egy nagyon kedves, rendes nő volt. Ő is elnézést kért, hogy a számítógépes rendszer miatt ilyen sokat kellett várnom. Aztán ujjlenyomatot vett, lezajlott az „interjú”, a mi összesen két kérdés volt. Mit fogok csinálni Amerikában, és mit utána? Mondta, hogy minden rendben, semmi akadályát nem látja a vízumnak, csak azt a hibás papírt kell majd kicserélni, és akkor ki is tudják küldeni a vízumot. Aztán byebye.

Gondoltam jessz, végre mehetek a dolgomra, ki a telómért, ugyanis 40 perce lett volna randi egy barátnőmmel, gyorsan felhívtam, hogy sorry. Aztán elnapoltuk a koccanást.

Kapkodtam is a virgácsaimat a metróhoz, mert befagyott a fenekem, és süvített a jeges szél. Felpattantam a metróra, volt hely, le is ültem. Jessz. Velem szemben leült egy anyuka, a kislányával, aki elkezdett magyarázni valami rajzfilmről, amiben olyasmi figura van, mint az én táskámon. Annyira figyeltem rá, hogy csak 4 megállóval később vettem észre, hogy a másik irányba haladok, mint amerre kéne. Óóóó mama! Le a metróról, föl a lépcsőn, le a lépcsőn, át a megfelelő oldalra. Gondolván, hogy ennél már úgysem lehet rosszabb..

Leszálltam a metróról, fölcaplattam, jeges szél még mindig tombolt, és most már hó is társult mellé. Villamost ide, nekem, most! Á-á. Neonsárga színű fényvisszaverős kabátban néni, közlekedés felügyelet. „nem jár a villamos, helyette busz fog jönni.” Oké. Jött egy busz, felpattantam, bár nem a pótló volt, de ez is megteszi tíz perc hóviharban fagyoskodás után. Közben befutott a villamos. Leszálltam a buszról, át a vilire. Leültem. Végre úton! Á-á. Jött a sofőr néni és mondta, hogy menjünk inkább busszal, mert ő csak tíz perc múlva indul. Én is azon kevesek közé tartoztam, akik fent maradtak, mondván, hogy nincs az a pénz se az az isten, amiért/akiért én leszállnék erről a villamosról. A többség leszállt, és visszasétált a fagyos buszmegállóba, ahová a pótló busz 12 perc után még mindig nem érkezett meg.

A sofőrnő ekkor beközölte a fennmaradó kisebbségnek, hogy most szóltak neki, mégis most indul. Jessz. Aztán kiszólt, hogy mégse, hanem majd csak 7 perc múlva. Oké.

Végül elindult, én meg megérkeztem a reggeli kiindulási pontomhoz. Forró tea, forró fürdő, forró reggeli, forró ágy. A biztos regeneráció receptje. ;)

Írtam is az ügynökségnek, hogy mi a szitu, küldjék a nagykövetségre a módosított papírt, ahogy az ügyintéző néni mondta nekem. Csöngött a telefon, rá fél órával, hogy miiiii? Akkor elmondtam bővebben mi volt. Azt mondták, az ügynökségnél, hogy akkor majd a londoni iroda hétfőn feladja nekem postán, és akkor én majd elviszem a nagykövetségre….. Oké.

Szóval, így halad az ügy..

A host családom iszonyat kedves. Szerintem meg van rá az esély, hogy én bizony megfogtam az Isten lábát.. Mindent elkövetnek, hogy nekem jó legyen.. J Hamarosan küldik majd a house rules guide-ot, amihez a kislányok készítettek képeket, írtak nekem üzeneteket. Már alig várom!!!! J

Köszönöm szépen, hogy ennyien szurkoltok nekem!!! Nagyon jól esik!! J

Pusszanat,

Fanni