Nagykövetség – Nr. 2.

Az új időpontom: ma, 9:45.

Elindulok, a villamos az orrom előtt húz el… Kereken 15 perc múlva jön a következő, inkább gyalogolok a metróig.. Nagyjából egy időben érek oda a metróhoz, mint a villamos, de legalább gyalogoltam.. jóóóó sokat.
Késésben vagyok. 9:47-kor szállok le a metróról, hiper gyorsan battyogok a nagykövetség felé, félek, hogy már nem fognak beengedni.
Odaérek a kapuhoz, előveszem az útlevelemet, amiből ugyebár lóg ki a beletűzött D nemtudomhányas nyomtatvány, így a bácsi meg sem kérdezi, hogy miért jöttem vagy, hogy mikorra, kedvesen beenged, a táskámat se nézi át. Nem is értem, hisz a múltkor úgy kezelt a másik őr, mint valami terroristát..
A bejárati ajtó előtt kígyózó sor. Mi van itt?? Megkérdezem őket, hogy mi az atyaúristenre várnak?! Mondják, hogy időpontjuk volt, 9:30ra, csak annyian vannak bent, hogy nem férünk már be többen.. így ahogy kijön valaki, engedik be a következőt.. Oké. Ők ugye tök felháborodottak, hogy ilyen sokat kell várniuk.. de én, mint gyakorlott várakozó, igazán jól tűröm azt a kb. 10 percet kint az ajtó előtt, mire engem is beengednek.
Átvilágítás, táska kint hagyás, bejutok a váróba, sorszámot szerzek: 153. Felakasztom a kabimat, leülök, és felkészülök az iszonyú várakozásra. Ahogy az idősebb generáció mondaná: „Annyian vannak, mint az oroszok!” De tényleg!! Konkrétan tömeg van, mint egy bárban péntek esténként.. Nagy szerencsém volt, hogy pont le tudtam ülni..
Nem telik el 10-15 perc, már hívják is a számomat, 1-es ablak. Csókolom, elmondom mi a szitu. Ez neki is túl sok, telefonos segítséget kér, hogy hová is küldjön engem. A konzulhoz felesleges, hiszen már volt interjúm.. Így egy ügyintéző nénihez irányít, rögtön mehetek is.. Át a nagy tömegen, akik valószínűleg nem túlzottan szeretnek.. Ki tudja mióta várnak ott, én meg pikk pakk ablakról ablakra jutok. Nincs lelkiismeret furdalásom vagy ilyesmi, annyit szívtam én már, hogy jó végre egy kis előrébbjutást látni..
Hármas ablak, csókolom. Elmondom mi a parám, vakarja a fejét, és nem érti, hogy az ügynökség miért nem módosította online a dátumot, ergo én fölöslegesen futkosok itt össze-vissza, mikor ők ezt két kattintással megoldhatták volna.. Na mindegy, lehet nem tudják, hogy hogy kell..
A néni, a szomszédos ablaknál tevékenykedő konzulnak (aki mellesleg engem is interjúztatott) megmutatja a papírjaimat, aki aláírja az új, korrekt dátumozású D nemtudoménhányas nyomtatványt. A régit áthúzzák, és az újat beleteszik a borítékba, ami az útlevélhez van csatolva. Ennyi.
Mi? Végeztünk? Ezért jöttem? Azt mondja a néni: igen. És mondom, mi lesz a rossz dátumozású vízumommal?? Azt mondja, azt majd a határon megmondom a néninek/bácsinak, hogy ott van az új papírom, ami azon van dátum, az számít.. Hát jó. Erre igazán kíváncsi leszek.. hogy mit szól majd hozzá egy amerikai határőr vagy tudom is én kicsoda.. hogy két, különböző HIVATALOS papírom is van, különböző dátummal..
Összeszedtem a cók-mókom, és irány haza.. Összesen 40 percet voltam a nagykövetség előtt és bent. Nem túl sok.. legalábbis nekem.. J

Így, hogy van útlevelem, tudok majd menni nemzetközi jogsiért.
Még a programdíjat is be kell fizetni és készen vagyunk.
El sem hiszem. J
Úgyhogy, Cheers!!: