2010. december 11., szombat

Én mondom: ez már tényleg kabaré

A múltkori eset után, azt hihetnénk, hogy most, hogy meg van az új időpont, minden simán megy majd..
Csütörtök reggel, tömegközlekedéssel vágtam neki az útnak, a múltkori esetből tanulván már nem akartam kockáztatni, minden irat, nyomtatvány, fotó, másolat, atyaúristen nálam volt. 9:30kor volt az időpont, már 9-kor a nagykövetség előtt toporzékoltam, ahol az igen mogorva security bácsi mondta, hogy akkor még várjak 20 percet, aztán beenged. Jó, addig ott a téren elfotózgattam, majd leültem egy padra, és nagyjából szénné fagytam.
Amerikai Nagykövetség

Letelt a 20 perc, visszabattyogtam, küzdvén a bazi nagy széllel.. A bácsi még mindig nagyon nem volt kedves, de azért beengedett, végre!! Betotyogtam, na a benti bácsi, ő nagyon aranyos, kedves, udvarias volt. Levetkőztetett. :P Minden cuccomat az átvilágító masina szalagjára raktam, aztán jött a csipogtatós kapu, ami persze nem csipogott, hiszen ruhán kívül már tényleg semmi nem volt rajtam. A nagy tatyimat elvette, a laptop miatt, és a kicsiből is ki kellett vennem az összes elektromos mütyürt, de azt bevihettem magammal.
Bementem, szereztem sorszámot: 123, aztán leültem.
Telt múlt az idő, emberek jöttek, sorszámot kaptak és már be is hívták őket, kb 5 perc alatt végeztek.
Az első közel fél órában annyira nem pörögtem rá erre a témára, a váróban addigra négyen lettünk, akik masszívan ott ültek, és együtt figyeltük, hogy az emberek bejönnek, és végeznek, mikor mi már odakövesedtünk a (hihetetlenül kényelmetlen) padokra. Ezek a padok tíz perces várakozásra nagyon is megfelelnek, te több óra, háttámla nélkül, nem valami komfortos érzés.
A mellettem lévő anyuka kezdte elveszíteni a türelmét, és kiment az előtérbe, megkérdezni az őrtől, hogy mennyi az idő. 11:03 volt. Személy szerint én már 2 órája vártam, nem tudni mire..
Nem sokkal rá hívták az előttem lévő srácot, a hölgy megkérdezte, hogy mióta van itt, a fiú mondta hogy több mint 2 órája, ahogy az a kb négy ember még rajta kívül, akik mind itt ülnek. Mondta a nő, hogy ez lehetetlen, mi meg mondtuk, hogy már pedig tessék megnézni, itt a sorszám, a sorszámkérés időpontja. Lehetséges. Ekkor a néni intézett egy pár telót, hogy a konzul nehogy elmenjen, mert vannak, akik még hozzá várnak, csak a számítógépes rendszer megzavarodott, ezért nem észlelte. Mesés.
A srác papírjait kezelte, máris ment a konzulhoz, összvissz kb hét és fél perc alatt végzett is.
Jöttem én, hihetetlenül megható pillanat volt, mikor végre valahára megjelent a 123 szám a kijelzőn. A derekamat ekkora már egyáltalán nem éreztem.. :D
Kocogtam is gyorsan a nénihez, az egyes ablakhoz, bevette a papírjaimat, sokszor elnézést kért, én meg mondtam, hogy áááááááá, semmi gond.
Ekkor egy pillanatra leállt a gépeléssel, és közölte, hogy itt valami nem stimmel. Bármilyen meglepő, de ez engem már egyáltalán nem lepett meg..
Kiderült, hogy az összes papíron a jan 10 szerepel, mint indulási idő, kivéve egyen, és hogy akkor ez így nem jó. Kérdeztem, hogy és akkor ilyenkor mi van? Mondta, hogy szóljak majd az ügynökségnek, és akkor ők majd ezt a program kezdeti időpontot módosítják, és akkor minden remek lesz. Kérdeztem, hogy akkor most majd még egyszer be kell jönnöm? Mondta, hogy áááá dehogyis, főleg egy ilyen várakozás után, és hogy csodálja, hogy egyáltalán ennyire nyugodt vagyok. Hát, mondom, hja, ez már csak ilyen.. Ekkor közölte azt is, hogy „valószínűleg” a kép sem lesz jó. Mondom, mi az, hogy nem lesz jó? A neten tesztelte az oldal, és elfogadta. Mondta, hogy igen azt látja, de valszín akkor sem lesz jó. Oké.
Beszedte tehát az összes papíromat, és küldött is a konzulhoz.
A hölgy, az üveg ablak másik oldalán, echte ugyan úgy beszélt, és teljesen ugyanolyan volt a hangja is, mint a host anyámnak, nagyon furi volt. Amúgy egy nagyon kedves, rendes nő volt. Ő is elnézést kért, hogy a számítógépes rendszer miatt ilyen sokat kellett várnom. Aztán ujjlenyomatot vett, lezajlott az „interjú”, a mi összesen két kérdés volt. Mit fogok csinálni Amerikában, és mit utána? Mondta, hogy minden rendben, semmi akadályát nem látja a vízumnak, csak azt a hibás papírt kell majd kicserélni, és akkor ki is tudják küldeni a vízumot. Aztán byebye.
Gondoltam jessz, végre mehetek a dolgomra, ki a telómért, ugyanis 40 perce lett volna randi egy barátnőmmel, gyorsan felhívtam, hogy sorry. Aztán elnapoltuk a koccanást.
Kapkodtam is a virgácsaimat a metróhoz, mert befagyott a fenekem, és süvített a jeges szél. Felpattantam a metróra, volt hely, le is ültem. Jessz. Velem szemben leült egy anyuka, a kislányával, aki elkezdett magyarázni valami rajzfilmről, amiben olyasmi figura van, mint az én táskámon. Annyira figyeltem rá, hogy csak 4 megállóval később vettem észre, hogy a másik irányba haladok, mint amerre kéne. Óóóó mama! Le a metróról, föl a lépcsőn, le a lépcsőn, át a megfelelő oldalra. Gondolván, hogy ennél már úgysem lehet rosszabb..
Leszálltam a metróról, fölcaplattam, jeges szél még mindig tombolt, és most már hó is társult mellé. Villamost ide, nekem, most! Á-á. Neonsárga színű fényvisszaverős kabátban néni, közlekedés felügyelet. „nem jár a villamos, helyette busz fog jönni.” Oké. Jött egy busz, felpattantam, bár nem a pótló volt, de ez is megteszi tíz perc hóviharban fagyoskodás után. Közben befutott a villamos. Leszálltam a buszról, át a vilire. Leültem. Végre úton! Á-á. Jött a sofőr néni és mondta, hogy menjünk inkább busszal, mert ő csak tíz perc múlva indul. Én is azon kevesek közé tartoztam, akik fent maradtak, mondván, hogy nincs az a pénz se az az isten, amiért/akiért én leszállnék erről a villamosról. A többség leszállt, és visszasétált a fagyos buszmegállóba, ahová a pótló busz 12 perc után még mindig nem érkezett meg.
A sofőrnő ekkor beközölte a fennmaradó kisebbségnek, hogy most szóltak neki, mégis most indul. Jessz. Aztán kiszólt, hogy mégse, hanem majd csak 7 perc múlva. Oké.
Végül elindult, én meg megérkeztem a reggeli kiindulási pontomhoz. Forró tea, forró fürdő, forró reggeli, forró ágy. A biztos regeneráció receptje. ;)

Írtam is az ügynökségnek, hogy mi a szitu, küldjék a nagykövetségre a módosított papírt, ahogy az ügyintéző néni mondta nekem. Csöngött a telefon, rá fél órával, hogy miiiii? Akkor elmondtam bővebben mi volt. Azt mondták, az ügynökségnél, hogy akkor majd a londoni iroda hétfőn feladja nekem postán, és akkor én majd elviszem a nagykövetségre….. Oké.

Szóval, így halad az ügy..

A host családom iszonyat kedves. Szerintem meg van rá az esély, hogy én bizony megfogtam az Isten lábát.. Mindent elkövetnek, hogy nekem jó legyen.. J Hamarosan küldik majd a house rules guide-ot, amihez a kislányok készítettek képeket, írtak nekem üzeneteket. Már alig várom!!!! J

Köszönöm szépen, hogy ennyien szurkoltok nekem!!! Nagyon jól esik!! J

Pusszanat,
Fanni

8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nem vagy semmi, hogy így kibírtad ezt, és még nem is látták rajtad, hogy ideges vagy. :) Menni fog ez :)! Kíváncsi vagyok a családra. Majd teszel fel róluk képet? :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon szórakoztatóan írsz :)

    VálaszTörlés
  3. Évi Nr.1., ha hiszed ha nem, egyáltalán nem voltam ideges.. :) mondhatni már hozzászoktam a pech-sorozathoz.. :) Képeket egyelőre még nem teszek fel a családról.. utána járok, hogy a régi au paireknél mi volt a móódi (megkérdezték a családot hogy lehet-e, egyáltalán tudta-e a család hogy van blogjuk, stb..).. és akkor majd meglátjuk.. :)

    Évi Nr. 2., nagyon szépen köszönöm a kedves bókot! ;)

    VálaszTörlés
  4. Eleinte én is óvatoskodtam: agyaltam azon, vajon megkérdezzem-e őket, nem lesz-e baj belőle, ártok-e ezzel bárkinek is...
    De amikor világossá vált számomra(pár hónap), hogy igaz hogy jófejek velem, de akkor is én vagyok az utolsó ember a házban, na és tényleg csak azért vagyok ott, mert ez volt a legolcsóbb módja a babysitterszerzésnek...
    - soha többé nem aggódtam a blogon, és feltettem a képeket. Majd te is eljutsz odáig :).

    VálaszTörlés
  5. Szija Fanni!

    SZtem is igaza van Évinek a blogos adatvédelemmel kapcsolatban!!Felesleges megkérdezni, bár nem tudom mi a szitu ha pl úgy hagyod a géped anyuka/apuka meg épp rápillant a családi fotora ami a blogodban van:D

    Én tuti kiborultam vna a helyedben:) Bár már szerintem megszokhatta mindenki, hogy elég bürokratikus minden féle ügyintézés kicsiny kis országunkban:)

    Várom a következő irományod!!!:))

    VálaszTörlés
  6. Hát Fanni, nem semmi :) Azt hittem a múltkori után már nem jöhet semmi fennakadás... :-) Én is bírom a stílusod, ahogyan írod a blogod ;-)

    VálaszTörlés
  7. Szia Fanni!
    Ez volt az első teszt, hogy mennyire türelmes au pair leszel és megnyerted :) Csak így tovább!
    Nekünk az orientáción elmondták, hogy ne rakjunk fel a családról/gyerekekről képeket, vagy kérdezzük meg a szülőket erről. Nálam ez úgy volt, hogy mikor host anyám felvett Stamfordban az orientáción és vezetett haza, megkérdezte, hogy van-e blogom, mert milyen poén lenne az itteni életről írni. És mondtam neki hogy van, mondta, hogy de jó és ennyi. Lefogadom, hogy erre 1,5 hét múlva már nem emlékezett, mert nagyon szétszórt és minden kimegy a fejéből, úgyhogy ezzel többet nem is foglalkoztam. Látta, hogy néha fényképezek, és ha zavarta volna, hogy a fényképezőmön fotók vannak a gyerekeiről, akkor szólt volna.
    Esetleg megkérdezheted az első napokban, hogy Facebook-ra rakhatsz-e majd pár fotót, hogy megmutatsd a barátaidnak, családodnak kikkel laksz - persze a nevük nélkül - mert orientáción erről volt szó. Ők is örülni fognak, hogy tisztázni akarod és neked is egyértelműbb lesz. Én a vezetéknevüket sosem írtam ki a blogra és pl az apuka nevét sokszor Buzogány Tóniként használtam, ami a magyaros fordítása a nevének. :) Amúgy sosem írtam róluk valótlan dolgokat és a blogom nagy része nem is a családról szólt, inkább a szabadidőmről.
    Puszi!

    VálaszTörlés
  8. Igazán sweetyk vagytok leányok!! :) <3

    VálaszTörlés