2010. december 4., szombat

Lassan, de biztosan

Szépen lassan haladgatunk előrefelé.. Már időpont is van a nagykövetségre, kedd reggel megyek majd interjúzni, úgyhogy hamarosan időt kéne szánni a papírok átvizsgálására.. J

Közben megy a kommunikáció a családdal is, még mindig kedvesnek tűnnek. J Az anyukával levelezem, apukával még egy szót nem váltottunk.. de sebaj.. majd ha már ott leszek..

Ők is készülődnek már az érkezésemre, a héten vettek tv-t és egy mini hűtőt a szobámba. December végén elutaznak Mexicóba, úgyhogy a többi dolgot (mobil, GPS) megpróbálják még az előtt elintézni, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodniuk. Én ennek csak örülni tudok!!..

Múlt hétvégén találkoztak az LCC-énkkel (local community coordinator), aki megtartotta nekik a „családi orientációt” és sok-sok hasznos infóval látta el őket (az anyuka bevallása szerint).  Többek között, hogy a környékünkön három másik magyar au pair is van (ezt én már tudtam eddig is, és már a kapcsolatot is felvettem velük J ), aztán hogy majd az orientáción egy német, egy el salvadori és egy nem tudjuk milyen nemzetiségű au pairrel leszek valószínűleg egy szobában, valamint, hogy az orientáció végeztével  -ezzel a három lánnyal együtt- vonattal utazunk majd le a DC-be, ahol a család kijön majd elém a vonatállomásra. Az LCC javasolta nekik, hogy készítsenek egy ’ Household rules guide’-ot, egy afféle kis kézikönyvszerűséget, amiben leírják az elvárásaikat, egy átlagos napi rutint, a házirendet illetve mindenféle egyéb fontos információt, mint például vészhelyzet esetén fontos telefonszámok stb. Ezt az anyuka megpróbálja összeállítani és elküldeni nekem a következő hetekben, így lesz időm áttanulmányozni, és lelkileg is rákészülni. J

Úgyhogy, napokon belül interjú; reméljük, megkapom a vízumot, aztán várhatom majd ezt a kis kézikönyvet, és továbbra is keep in touch a családdal.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök neki!Minden rendben fog menni!Hát már tényleg egyre közelebb az utazás:D remélem kapunk infot a követségen történtekről is!
    Szép napot!
    Orsi

    VálaszTörlés
  2. Szia Vivi!
    Biztosan megkapod a vízumot, de tudom hogy mindenki izgul előtte :)
    Nagyon rendinek tűnik a családod és plusz pont hogy így készülődnek az érkezésedre. A mexikói úttal kapcsolatban: kívánom, hogy jövőre téged is elvigyenek :)
    A házirendre kíváncsi leszek :) Reméljük nem bonyolítják túl a dolgokat.
    A három másik magyar au pair mióta van kint? Tök jó, hogy már írtatok is egymásnak!
    Puszi, Csilli

    VálaszTörlés
  3. Köszi Orsi, természetesen minderől beszámolok majd!! :)

    Csilli, apró névtévesztés még belefér.. :P ;) A vízumügy, remélem nem lesz valami túl bonyolult.. :) A csalás téényleg nagyon rendesnek tűnik, úgyhogy nagyon remélem, hogy élőben is minden rendben megy majd!!
    A házirendről is mindenképpen beszámolok majd, amint megkaptam.
    Akik nagyon közel laknak hozzám(10-15 percen belül), ketten augusztusban mentek ki, aki a legközelebb lakik hozzám, ő egy hete. :) És rajtuk kívül még kb 3 másik lánnyal is kontaktba léptem, akik szintén olyan 30-40 perces körzetemben élnek.. :) Eddig mindenki élvezi a kintlétet, úgyhogy én is eléggé bizakodó vagyok. :)

    Cuppcupp,
    Fanni

    VálaszTörlés
  4. Fanni, ne haragudj a névtévesztésért...bocsi :)

    VálaszTörlés