2010. december 23., csütörtök

Nemzetközi jogsi Nr. 2


Ma elmentem az okmányirodába, immáron másodszor. A jogsimmal, a befizetett csekkel, a két fotóval, a lakcímkártyámmal és az útlevelemmel felvértezve. Délig van ügyfél fogadás, 11:10re értem oda: „Az utolsó pillanatban..” mondja a néni, kérdezem: miért is? „Hát mert hamarosan lekell zárnia szekrényt, mert megy el a kolléganő, nekem pedig nem szabad onnan kivennem papírokat..” Hja mondom, aham.
Ergo a néni, akihez mentem, az egyetlen, aki megcsinálhatja a nemzetközi jogsit, viszont nincs engedélye kivenni a hivatalos papírokat a széfből vagy honnan.. Interesting.
Na mindegy, odaadtam neki mindent. Leültem. Közben bejött egy leányzó – gondolom 16 éves – az apukájával, jöttek az elkészült személyigazolványáért. Ekkor realizáltam, hogy jesszusom de öreg vagyok már…
Pikk-pakk kitöltötte a néni, amit kellett, én meg serényen osztottam az aláírásokat, és már készen is voltunk. Ez a nemzetközi jogsi lényegében olyan, mint egy általános iskolai ellenőrző füzetecske.. Véégre ezt is kipipálhatjuk!! J
Megvan a vízum is. A program díjat is átutaltuk tegnap. Úgyhogy, azt hiszem, hihetetlen ugyan, de kész vagyok minden ilyen nyavalyával.. J

Így most el is tűnök egy időre, itt vannak az ünnepek, kihasználom ezt a kis időt, amit még gyorsan együtt tölthetek az indulás előtt a családdal, barátokkal.

Kívánok Nektek Kellemes Ünnepeket & Boldog Új Évet!!! J

Kutyusaink nevében is :)


p.s. Indulás előtt (január 10.) még jelentkezem! Puszi

5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Neked is kellemes ünnepeket! Örülök, hogy mindent sikerült elintézni. :)
    (Szerintem 14 évesen már kapnak személyit :))

    Évi2

    VálaszTörlés
  2. Szia,

    na legalább ezen is túl vagy. Kellemes Ünnepeket Neked is, és mindenkinek aki olvassa:) Gyönyörűek a kutyusok, megnéztem a picasa-s képeket is! (ez nagyon jó: http://picasaweb.google.com/medvebergi/Evita#5547897314484438274)

    Regi

    VálaszTörlés
  3. Na végre! :) Legyen ez a példa arra, hogy ha nagyon akarsz valamit, akkor el fogod érni. Bármi áron! :)

    Kellemes Ünnepeket!!

    puszi
    Melinda

    VálaszTörlés
  4. neked is boldog karit! meg a Buxuseknak is:)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen a sok jó kívánságot!! :)

    VálaszTörlés