2011. január 28., péntek

Hó, hó, hó

2011. 01. 26. – Szerda
Reggelre leesett körülbelül két és fél centiméternyi hó, így ma bizony nincs suli.. És hogy mit jelent ez rám nézve?: Egész nap, együtt, mind a két kisasszonnyal.
Reggel apuka tovább itthon maradt, mint szokott. Mondta, hogy majd nyugodtan menjük el a plázába kajálni, nehogy megőrüljünk itthon..
Ígyis tettünk, már fél 12-kor úton voltunk. :) A kisasszonyok egy sushizó helyet szemeltek ki, s mivel én nem nagyon tudtam, mit ennék szívesen, ezért én is sushit ettem. Utólag jelentem: ismét jó döntés volt. A sushi mindig jó döntés!

Utána elmajszolgattunk egy-egy kupicányi „fagyasztott joghurtot”, már amennyit meg tudtunk enni belőle…

Utána kis nézelődés: „Légyszi hívd fel aput, akkor biztos vehetünk egy-egy dolgot.”… „És mooost??!!”
Nem. :)

Hazajöttünk, játszottunk.. Apuka 5 körül hazaért.
Elkezdett esni a hó, de mostmár úgy, hogy én is (az európai fejemmel) azt mondom: ez hóesés.
Anyuka bizony a hazavezető 11 mérföldes utat 5 óra és 45 perc alatt tette meg!!!! Annyira araszoltak a kocsik.. Mondta, hogy tiszta őrület volt, mert a két sávból csak az egyik haladt.. a másikban elakadt autók, villogó tűzoltó- és mentőautók..
Még mindig nem értem, hogy 1) itt miért félnek a hótól 2) és miért nincsenek rá felkészülve??!!
Tudják, hogy jönni fog, tudják, hogy sok lesz.. mégsem tesznek semmit azért, hogy ne álljon meg az élet.. na mindegy, majd hozzászokom..
Én már nem is voltam ébren, mikor anyuka hazaért..

2011. 01. 27. – Csütörtök

Természetesen nincs isi, hisz hó van. Kb. 15-20 centi. Ami itteni mércével katasztrofális..
Anyuka reggel nagyon kedves volt, írt egy sms-t, hogy ugye nincs suli és hogy ő ma itthon fog dolgozni, úgyhogy nem kell korán felkelnem, aludjak, ameddig jól esik.. Persze az sms-ére felkeltem, és visszaaludni már nem tudtam.. de lustálkodtam azért egy picit. :)
Aztán feljöttem, apuka is itthon volt.. ilyen időben „nem megy” a kocsija.. Úgyhogy teljesen hétvégi volt a hangulat, a lányok tv-ztek, én gépeztem, anyuka aludt, apuka edzett..
Aztán 11 körül mind kimentünk, kivéve anyukát. Nagyon szép volt az idő, sütött a Nap és mindent beterített a friss, szűz hó. Volt szánkózás, hógolyózás, minden, ami ilyenkor előfordulhat.. és persze kattogott rendesen a fényképező:
Szembe-szomszédok.


A faág leszakadt a tegnap esti hóviharban..

Hátsókert.

Garázstartalom.

Utána visszasétáltunk, hátsóudvarban játszottunk tovább.. és ekkor egyszer csak, a semmiből megjelent egy autó, ami eltolta a havat.. Apuka odament, hogy jaja köszi (persze fizetett szolgáltatásról beszélünk, mint a family frost, jönnek és ha kéred és fizetsz, akkor csinálják).. Erre megjelent körülbelül 8 bácsi, és mint a nyüzsgő kistörpék, szorgosan nekiláttak a kocsifeljárónak, az elülső parkolónak és a garázsbejáratban..
Íme egy videó, kicsit talán hosszú, de muszáj volt megörökítenem. :) Külön felhívnám a figyelmet: Papi, skubizd, hogy a kocsi hátuljára milyen spéci sószóró van felszerelve. Mi is szerelhetnénk ilyen menő cuccokat a Csigura. :)


Mondtam apukának, hogy nálunk a sószórás már nem szabad.. mondta, hogy jaja tudja, de hogy ez a só már valami másféle.. spéci cucc. Oké.

Aztán bejöttünk: ebéd! Tonhal. Incsi fincsi tonhalas szendvicset toltak a 20 év felettiek, a két kisasszony keksszel ette a tonhal husikát.
A tonhalas szendvicsem.

Apuka elment az irodába, az én kocsimmal ugyebár, mert az mindent kibír. ;)
Anyuka lement az edzőterembe futni.
Mi meg a lányokkal a lenti játszószobába, játszani.
Aztán uzsi-muzsi, ők épp tévéznek, anyuka olvas, én meg nektek írok. Nyugi van.
Este lehet, elmegyünk vacsizni valahová, bár anyuka mondta, hogy ő most nem nagyon szeretne a tegnapi közel 6 órányi autóban ülés után.. Igazából, teljesen megértem.

2 órával később:
Taco vacsi volt. Fincsi volt..


Aztán nagy takarítás.. (a vacsi után)
A lányok iszonyatosan aktívak.. meglátszik rajtuk a két napi itthon lét.. A szüleik már nagyon nehezen viselik.. Érdekes, ilyenkor jövök rá, hogy mennyire jó idegeim vannak, teljesen nyugodtan viselem, hogy sikítozva rohangálnak körbe-körbe.. nem úgy, mint a szülők..
A cipőmben járnak..

Épp az esti tvzés van, ilyen Legyen Ön is milliomos féleség valami..

Pusszcsi

u.i.: A szendvics alkotó elemei: kenyér, rajta lapka sajttal. Azon két szelet bacon, ketchup cseppek és avokádó.
Az első esetben a parik kicsit szottyosak, de még mindig finik.
A többi esetben már új adagról beszélünk, ezért olyan szépek.

Az edzés: elipszis gép és bicikli, meg egy kis nyújtás. (egyelőre, aztán majd meglátjuk)

A sulim: ezt is majd még meglátjuk. :) Nem tudjuk még, hogy mikor kezdek majd el járni, mivel a tavasziról ugyebár lecsúsztam, az érkezési időm miatt.. Így maradt a nyári, az őszi, a téli. Ráérünk még ezen gondolkozni.. (a counselor nénim is ezt mondta)

6 megjegyzés:

  1. Szép a havasi táj , most nálunk is hasonló van. Csak itt a Mamival takarítottuk le a járdákat, meg a parkolót, nem a szorgos emberkékkel, meg csoda kütyükkel :( .
    Jól néz ki a garázs :).
    Milyen kőszívű vagy, hogy nem pumpoltad meg az apukát a lányok vásárlási heppje miatt :) .
    További szép időt, télen nincs is suli? Gondolom várod már az enyhülést! :)
    A csigára nem lenne érdemes felszerelni sószórót, mert anélkül is nehezen mozog, alig cipeli a házát, meg engem. Így, szervó nélkül meg nem is könnyű vezetni, de talán ezt még te sem felejtetted el, más meg el sem tudja képzelni.
    Az ominózus szendvicsre visszatérve én sejtettem, hogy nem bab, hanem valami génmanipulált, mesterséges trutymó, csak nem akartam beégni vele. de nekem lett igazam. :)

    Cupp-cupp: Papi

    (9261)

    VálaszTörlés
  2. Fanni, a legjobban a videó tetszett, azon belül is a kislány cincogó hangja :) Nagyon édi!
    Ketchup cseppek bacon-nel? Megesküdtem volna a babra, annyira tökéletes bab alakú cseppeket gyártottál :D

    VálaszTörlés
  3. HEllo :))

    baromira irigyellek a kajákért amiket eszel. nyamikat nem is kell írnod, képeket se mellékelj.. megszakad a szivem :) nem mintha itthon nem lennék jól ellátva.. de eddig úgy gondoltam ritkaságszámba megy az egészséges, normális kajákat evő amerikai családok száma.. ideje lenne átértékelnem ezt, igaz? :D

    örülök, h jó dolgod van és jólérzed magad. :))

    egyetlen kérdés, ami nem világos: amcsi au-paireknek úgy tudom 40 vagy 45 órát kell dolgozni 1 héten, már nem is tudom pontosan mennyit.. de ez hogy jön össze nektek? vagy csak neked van ennyi szabadidőd? vagy ez nem teljesen így van?

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Éhes vagyok, de késő van és már nem fogok enni. Megnézem a képeket, és ötleteket lopok. :)
    Imádom a blogod! :)
    Lehet, hülye kérdés, de a lányok haját Te fésülöd? A kicsié nagyon szép. :)
    Szép hétvégét! Remélem, olvadni kezd a hó Nálad is!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem nem örülnél neki, ha olvadna, mert akkor újra lenne isi.?
    Nézegetve a képeket, a házat és a hátsó udvart...stb, az azért gáz egy kicsit, hogy nincs saját szánkózó dombotok és át kell menni kuncsorogni a szembe szomszédhoz egy kis csúszkálásra Nem? :) :)

    cupp-cupp: Papi


    (9548)

    VálaszTörlés
  6. Papi, bizony a Csigus edzések hiányát érzem a hátamban és a karomban... egyik sem fáj. :( :)
    Eddig nem nagyon volt itt hó, szóval volt suli. Csak most, hogy megjöttem, ömlik a hó... és a sulik bizony zárva tartanak.. de elvileg hétfőtől lesz már suli.. nagyon klassz lenne!!

    Fruzsi, nagy divatja van itt is az egészséges életmódnak, nem mindenki junk food zabáló :) 45 óraá per hét, a maximum, igen. Nem tudom, lehet úgy jön le, hogy sok szabadidőm van.. de pont, hogy ezen a héten egy perc sem volt kb.. mivel nem suli.. valszín túl is léptem a heti limitet de nem bánom.. jövőhéttől remélhetőleg visszatér a normális élet.. és akkor délelőttönkét lesz megint szabad 3-4 órám.. :)

    Évi, szoktam őket fésülni, igen. :) A kicsiét csak hajmosás után szabad, vizesen, mivel nagyon göndör neki..

    Az utcában nincs túl sok kisgyerek, így a szembeszomszédék kifejezetten örültek, hogy gyerekeket látnak játszani az utcán.. :)

    VálaszTörlés