2011. március 14., hétfő

Pörgős napok, kenyér szerelem és sok részeg ír (03.09.-03.13.) - videó update szerdán


2011. 03. 09. – Szerda, azaz az első névnapom az otthontól távol

A kisasszonynak ma nincs suli, mivel tanár-szülő fogadóórák vannak egész nap.
Délelőtt tévéztünk, jött a bogárirtó bácsi is, nagy spanom már.
Aztán a kisasszonyt felkapta a nagyi olyan 2 körül, és elvitte mozizni. Én meg összekaptam a testem maradványait, és nagy kapkodva elindultam Nicole-lal randizni.
Mikor legurultam a kocsifeljárónkról és épp a sminkemet igazgattam a tükörben, felfigyeltem arra, hogy egy cikk-cakk vonalban haladó BMW jön velem szembe. Hát persze, hogy az apuka volt. Én meg olyannyira zavarban voltam – reméltem nem látta azt, hogy miközben vezetek, még szépítkezem is. Lehúztuk az ablakainkat, gyors helyzetjelentés, aztán ágyő.

Nicole már a mallban volt, mire odaértem. Gondoltam tolok valami húúú de egészséges gyümölcs smoothiet (turmix-féleség). Valami rettenet volt. Nem baj, kellenek a negatív gasztronómiai élmények is. :)

Gyors cseverészés után már tűztünk is, Nikci megmutatta az új tütüjét, most kapta nemrégiben. Kis cuki, piri csinibaba. Legközelebb majd képet is kaptok.
Nicole-t befűztem, hogy próbálja ki a kedvencemet. :)

Rongyoltam felvenni a nagylányért. Még sosem értem oda ilyen későn, pont mikor elkezdték kiengedni szép, sorjában a gyerkőcöket az isiből.

Vacsira anyuka hozott chicken nuggetseket meg sültkrumplit a Chicken-fil-a-ből.



Utána elzúztam az immáron már szokásos szerdai randevúmra a magyar leányokkal.
Jó sokat beszélgettünk.. kacarásztunk.. és káromkodtunk.. igen, tettük ezt mind azért, mert nagyon vicces, hogy hangosan trágárkodsz és senki nem figyel fel rá.
Mmmmm, nyamm-nyamm-nyammm
Fáradt lányok..

Kb. 11-re értem haza, és zuhantam is az ágyba.

u.i.: köszönöm szépen mindenkinek, aki bármilyen úton-módon felköszöntött!! :)


2011. 03. 10. – Csütörtök

Esik az eső, már vagy két napja. Undi.

A reggeli másfél órás edzésem után rongyoltam is Nicole-hoz, mentünk shoppingolni. Kaját és edzőruhát akart venni.


A kaja rész sikeresen és gyorsan kipipálva.





Az edzőruha – a bolt hatalmas mérete ellenére – végül sikertelenül végződött.

Délután az eső még jobban bedurvult.. a kocsifeljárónkon konkrétan egy folyó alakult ki.. (videó szerdán)

2011. 03. 11. – Péntek

Ez a nap több volt, mint sűrű.

Reggel felkeltem, szokásos kislány rutin. Mikor haza értem, a szülők bepattantak, irány a reptér. Miamiba mentek a hétvégére.
Puszi-puszi, ölelés, ők gépre, én haza. Próbáltam tankolni, nem sikerül, valami nem volt oké, úgyhogy hagytam a fenébe..
20 perc itthoni szusszanás után, irány a kislányért.

Elmentünk a bankba, beraktam a fizumat, meg a netes számlakövetésen kicsit módosítottunk, aztán irány a Giant, a gigantikus kaja bolt. Na ott helyből egy kisebb vagyont elköltöttünk, és csak a lista felével végeztünk.

Rohantunk át a mallba, ebédért. Vettünk sushit és frozen yoghurtot.
Aztán az ottani benzinkúton sikerült megtankolni a kis cukibogyómat.

Száguldás haza. Épp időben érkeztünk, egyidőben a szőnyegtisztító fiatalemberekkel. Megmutattam nekik a foltos részeket a házban, neki is álltak rögtön.
Én közben odaadtam a kislánynak a sushiját, és kipakoltam a cuccokat a kocsiból, majd el a helyükre.






A nap szenzációja: találtam magyar fehér kenyeret!!! Igazából olasz, de teljesen olyan, mint a magyar kenyér.. Vettem hozzá maci sajtot meg camembert féleséget, és vígan behabzsoltam vacsira.

Közben megjött a nagyi és elvitte a lányokat magával, náluk alszanak este.

Feltettem egy home-made hajpakolást, mert az itteni víz nagyon kiszárítja a hajamat (és a bőrömet is).

Aztán nagy kapkodás közepette összekaptam magam, mert a lányokkal mentünk bowlingozni.
Kata meg is érkezett, várt még türelmesen rám pár percet, míg befejeztem a fejem pingálását. Irány a bowling!
Azt hittük, hogy a többiek már rég ránk várnak.. szerencsére nem, mindenki késett. :)

Bementünk, kértünk egy pályát, a hetes számú lett a miénk, gyors cipő csere és már indulhat is a móka.
Kriszti, Andi és Lívia


Egy órán keresztül gurítgattunk, aztán én a wc helyett a takarítók raktárába nyitottam be, természetesen.
A parkolóban egy gyors eszmecsere, majd karavánként, 3 kocsival tovább gördülünk az est mozi fázisához, ahol is nem játsszák azt a filmet, amit kinéztünk.. Jó, keressünk egy másik mozit, megvan, Fanninál a GPS, mindenki utánam! A kis karavánunk tovább halad.. a másik moziban sem játsszák. Ez nem a mi mozi napunk.. Így meginvitáltam magamhoz a leánykákat, kis dumcsizásra, teaázásra és nassolásra. A karaván tovább haladt a kúriám felé.
A kutya természetesen nem örült a látogatóknak, de egy idő után lenyugodott. Mi meg addigis dumcsiztunk és hamcsiztunk. 

Kis háztűznézés, mindenki egy kis magyaros szeretet csomaggal távozott tőlem, benne címerek és csokikák. Pussz-pussz
Zombiként dőltem hajnalban az ágyba.

2011. 03. 12. – Szombat

Reggel korán felkeltem, hogy megetessem a kutyát és kivigyem pisilni. Utána rögtön vissza az ágyba..
Kb. 11 körül véglegesen felkeltem, irány a Whole Food, hogy a kaja lista második felét megvegyem.
Akkor tömeg volt az áruháznál, hogy parkoltató személyzet irányította a kocsikat, hogy ki, merre mehet..
A boltban megint csak egy kisebb vagyont elköltöttem (ez ilyenkor persze nem az én pénzem, hanem a családé.. nem kell aggódni). Nagyjából majdnem mindent sikerült megvennem, de egy pár dolog még ígyis maradt a listán.
Rongyoltam haza, kipakoltam a cuccokat, aztán gyorsan összekaptam magam, mert Kata és Lívia bármikor megérkezhet..


Lívia volt az első, kicsit még módosítottam a fejemen és ő is, közben megjött Kata is, de ő kint maradt, porszívózni a kocsiját.. :)
Lívia tütü.
Kata tütü.

A kocsiba beszállásnál Lívia elhagyta a fülbevalójának hátulját, amit gyorsan egy radír darabbal helyettesített.. kreatív!! :) Mikor elindultunk, akkor pedig neki állt varrni, az előző nap, tőlem kapott kis Magyarországot varrta fel a táskájára.. bőven volt rá ideje.. mert az amúgy kb. 28 perces utat majdnem egy óra alatt tettük meg, de nem Kata hibájából.. inkább a GPS-sze az, akire rá lehetne kenni a dolgot.. :)

Lívia a kis felvarró helyén gondolkozik.

Odaértünk az ír fesztivál színhelyére. Mindenki, azaz mindenki zöld viseletben. Mintha egy nagy fradista szurkoló tábor vonult volna az aréna felé.. :)


Leparkoltuk a kocsit.. illetve, leparkoltuk volna, de jött egy bácsi, aki beállt helyettünk. Köszi.

A járda mentén árus bácsik, furábbnál furább dolgokat árultak.. :)






Pár perces sorban állás után bejutottunk a tett színhelyére.


Rengetegen voltak! Körülbelül 6 színpad a nagy közönségnek, és egy elkülönített V.I.P. sátor. Kajáldák tömkelege, és persze mindenütt sör-sör-sör. Írek. :)

A koncertek is megkezdődtek, mi ide-oda kóricáltunk és nagyokat kacarásztunk. Viccesebbnél is viccesebb figurákkal volt tele az egész hely.






Természetesen akadt közöttük, aki velünk akart ismerkedni.. nem is egy példány.. :P








A fesztivált a híres-neves Dropkick Murphys koncertje zárta.


Kata nagyon pimp :)

Utána irány a tütü, majd pedig egy McDonald’s, Lívió éhes volt. Kapott is jóóóó sok majonézt egy dobozba, mivel nem volt előrecsomagoltjuk..


A házamhoz visszaérkezéskor még egy gyors kis csevej, aztán pussz-pussz.

A fesztiválos szerzeményeim.

2011. 03. 13. – Vasárnap

Az előző nap után mi az, amit nem szívesen csinálnátok?!
Megmondom én: osztálykirándulás.

Juhúúúú, iskola...
Korai kelés, összeszedtem a testem darabjait és elvonszoltam DC-be. Kicsi Flexit leraktam anyuka munkahelyénél, így ingyen volt a parkolás.
Sétáltam egy pár saroknyit és buszra szálltam. Először, mióta Amerikában vagyok. Csak feketék voltak a buszon.. kicsit kilógtam közülük.


A busz elvitt a Kennedy Centerig, ahol az osztállyal taliztunk, és meg is kezdődött a kirándulás.


Egy órás körbevezetést kaptunk, a nő úgy hadart, hogy a tanár nénik -aki anyanyelvű amerikai- kérte meg, hogy lassítson már, ha lehet, mert semmit nem lehet belőle érteni..
Mi annyira nem paráztuk túl a szitut, csak nagyon sokat mosolyogtunk az idegenvezető nőcin..







A túra végével buszra szálltunk, és irány vissza központba, kis sétálgatás, aztán ebédszünet.


Az újdonsült pajtásaimmal, egy német és egy brazil lánnyal, beültünk ebédelni egy hamburgeres helyre. Nagyon kis régies az üzlet, a kaja pedig isteni!! Én még ilyen fincsi szendvicset szerintem életemben nem ettem.




A kajaszünet után vissza az isibe, a National Museum of American History-ba (az amerikai történelem nemzeti múzeuma). Ott végig néztünk egy pár kiállítást.




Közben ír felvonulás volt az utcákon. (St. Patrick nap lesz jövő héten)


Onnan átmentünk a National Gallery of Art-ba (nemzeti művészeti galéria). Itt egy kedves bácsi vitt minket körbe, és beszélt olyan kiállított dolgokról, amik Bostonnal kapcsolatosak (mivel erről szól ez az egész iskola). Mindenki nagyon el volt már fáradva, így egyik teremből a másikba caplattunk, hogy le tudjunk ülni…


Mikor a bácsi végzett, elköszöntünk egymástól, és mindenki szana-szét.


A német csaj és én egy irányba sétáltunk tovább, ő a metróhoz, én meg a kocsimhoz.

FBI




Közben „véletlenül” vettem egy új sapit.


A haza vezető úton akkora dugó volt, hogy a 20 perces utat, közel egy óra húsz perc alatt sikerült megtennem.

Hazaértem, találkoztam az anyuka apukájával. Ő annyira nem volt oda értem, mint az apuka szülei, de sebaj.. Kb. 2 percre rá fogta a lányokat, és el is mentek felvenni a szülőket a reptéren. Eredetileg én vettem volna fel őket, de mivel késett a gépük, ezért mondták, hogy ne várjak rájuk, menjek nyugodtan haza iskola után. Okkké.

Elmentek együtt vacsizni, én itthon maradtam a kutyával, megírtam nektek a beszámolót, sokat ettem, és pihentem.


Pusszcsi

9 megjegyzés:

  1. Szia!

    Utólag is boldog névnapot kívánok! :) Remek beszámoló volt ismét.

    Szép hetet!

    VálaszTörlés
  2. Pörgős napok helyett először Bögös napokat olvastam... aztán megnyugodtam h csak én nem tudok olvasni :)
    Húú mennyi szuper kép, részeg írek tényleg nagy poén :) NYben is nyomták a fesztivált :)
    Jah vigyázz a képfeltöltéssel,egyszer csak betelik majd a memória, én az évem végén már alig tudtam feltölteni, rettegve a végtől :) :)

    Puszik!!!

    VálaszTörlés
  3. Évi (meg Fanni): nekem már kétszer betelt a memóriám, és írtam a blognak, hogy mit lehetne csinálni, és nagyon kedvesen írtak vissza, hogy megduplázták a tárhelyemet, azóta még egyszer, így most háromszoros tárhely van a képeknek. Igaz ez a freeblog, de a blogspotnál is kéne lennie ilyennek.

    VálaszTörlés
  4. Örömmel olvastam az újabb, részletes beszámolódat a szürke hétköznapjaidról! :)
    Igyekeztem elcsípni a 20.000. megtekintést, íme sikerült! Ebben a magas számban gondolom annak is nagy szerepe van, hogy sokan vagyunk, akik rendszeresen megnézzük, van-e újabb bejegyzés :), te pedig mocsok módon nem kényeztetsz minket :( , annyira, mint eleinte :( :( .
    Na de sebaj, örüljünk annak , amit olvashatunk.
    Igazán nem unatkozhattál az utóbbi napokban. Az a rengeteg kaja a családnak kellett, vagy a lányokkal közösen tervezett magyar est előkészületeihez tartozik? :)
    Cupp-cupp: Én

    (20.000)

    VálaszTörlés
  5. Szia Fanni!

    hűű hát ez nem egy grocery shopping volt :DD

    nagyon kis raktározósak ezek amcsik, vagy tényleg ennyire kifogytatok most mindenből :D
    jólvan nem kötekedek. xD
    menők az írek, jól nyomják XD
    a chicken fila-ből hozott kajcsi az most nálam nem jön be,. de a többit mint mindig, most ismegenném szívesen.
    Az osztkiri is tuti jó volt, a baseball sapikat gyűjtöd?

    szép hetet, Fruszi

    VálaszTörlés
  6. Már csütörtök van, és sehol az újabb videó :(

    Cupp-cupp: Papi


    (20.354)

    VálaszTörlés
  7. A blogspotnál is lehet tárhelyet növelni, de pénzért, aztán évente újra fizetni kell, hogy a plusz memóriát fentartsák :( .
    Most irigykedem a freeblogosokra, h nekik ingyééér van :)

    VálaszTörlés
  8. Ühüm-brühüm :-( :-(

    Már péntek van és sehol a beígért video !
    :(

    Csak nem kerültél az szervkereskedők karmai közé?

    Tedd élménytelivé az unalmas napjaidról szóló beszámolóddal a pörgős napjainkat! :)

    Cupp-cupp: Én

    (20537)

    VálaszTörlés