2012. február 22., szerda

Kedves, kicsiny, kitartó fiúk és lányok!!

Jelentem, hazatértem.. már majdnem egy hónapja.. de biza az ott töltött uccsó hónapomban sem volt időm írni, sem pedig az itteni első hetekben..

Nem szeretnék előrerohanni a történetben, szeretnék még legalább két videót összerakni, hiszen a 2011-es évvégi utazásaimról bőven van mit mesélnem..

Tehát, megválaszolván a soksok cuksi kérdéseteket: igen, be fogom fejezni a blogot, mert szeretném (miattatok is, miattam is).

Rengetegen szeretnétek velem kontaktálni, és gondolom millió kérdésetek lenne.. Erre nagyon egyszerű megoldást fogunk találni: blog tali?! Na?!?!.. ez kb. úgy zajlik majd, hogy kitűzök 2-3 időpontot, és a többségi szavazatok döntenek.. illetve, az is lehet, hogy helyből két tali lesz, hogy akinek nem jó az egyik időpont, el tud jönni a másikra.

Sajnos azt most nem tudom bevállalni, hogy mindenkinek külön-külön megválaszoljam a kérdéseit emailben (mérhetetlen időhiány szindrómában szenvedek), mindannyiunknak jobb lenne, ha összegyűlnénk, és ott meg lehetne beszélni a felmerülő kérdéseket.


Na, várom a reakciókat, már esetleges dátumokkal is (nekem főleg a hétvégék játszanak döntő többségben, de megpróbálok majd összehozni egy hét  közbenit is, azoknak, akiknek nem oké a hétvége..).

A videókon dolgozom, nem fogok semmit sem összecsapni, mindegyik kalandozásom megérdemli, hogy cuki videót kapjon.. ezért a kedves türelmeteket kérem!!


Még nincs itt a búcsúzás ideje, úgyhogy a langyizást majd kicsit később.. :P

Pussszcsik!!!

6 megjegyzés:

  1. Kedves Fanni, nekem csak egy kérésem lenne legalább az egyik talival kapcsolatban, hogy lehetne- e március után? Akkor érek haza ugyanis (én is au pair vagyok csak Svájcban :))és nagyon szeretnék menni én is!
    Örülök hogy végre hallunk felőled.

    Üdv.: Kitti

    VálaszTörlés
  2. Ez egy nagyon jó ötlet lesz Fanni!Mindenképpen szeretnék elmenni szerintem is a hétvége lenne a legjobb,majd írj az időponttal kapcsolatban,nagyon várom:)

    Vivi

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Életjel :DDD. Üdv itthon!
    Nem hosszabbítottál?

    VálaszTörlés
  4. kb mikorra várható a tali? :)

    VálaszTörlés
  5. szia Fanni, ugye nem hiába várjuk a befejezést:) Az jutott eszembe, hogy kezdhetnél egy szakmáddal kapcsolatos blogot,jó ötleteket, smink bemutatkat tehetnél fel, biztosan sokan szivesen néznénk. Jelentkezésedet türelmetlenül várom:) Írj magadról, és családodról, remélem jól vagytok. Üdv. Andi tatai

    VálaszTörlés
  6. Kedves Türelmes Érdeklődők!

    Megpróbálom a Fannit rávenni, hogy méltón befejezést készítsen!

    Addig is üdv mindenkinek!

    Papi

    (89046)

    VálaszTörlés