2012. május 10., csütörtök

New York, New York


Íme, az egyik videócska, amit ígértem.
Még december elején voltam egy hétvégei erejéig a city-ben, iskolai kirándulás keretein belül, amiből a kötelező részeket kb. 4 óra alatt le is zavarták, így szerencsére, a maradék időben mindenki ment, amerre látott.
Jómagam a két magyar leányzó (Juca és Rozi), valamint az isiből összeszedett mexikói lányok társaságát élvezhettem ez alatt a két nap alatt.

Rengeteg mindent láttam –szerintem mindent, amit kell- a lányoknak köszönhetőek, akik rám szánták a hétvégéjüket. Még egyszer ezer hála nekik!! :)

Lessétek hát a videjót:



A következő a Nagy Kalifornia utamat rejti majd, kb. 1-2 héten belül az is fent lesz már.

Közben majd kezdhetnénk szervezni a blog talit. Gondoltam, hogy majd csinálok egy facebook eventet, aminek ide írom majd a nevecskéjét, akit érdekel, az rá keres és join-nol rá. Ott sokkal könnyebben meg tudnánk vitatni, hogy mikor, mit, miért és hol..

Addig is csóközön, és köszönöm a kitartásotokat!!!

Pusszcsi

4 megjegyzés:

  1. Látjátok! Ezt is elintéztem :)

    Üdv:
    Papi

    (89092)

    VálaszTörlés
  2. Fanni,
    de reg is volt!orulok h ilyen is lett, en is logok meg par videoval:)))

    remelem jol telnek napjaid az aupair talirol szolj majd!puszi

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés